Ipar

Tervezett intralogisztikai folyamatok mint tartós befektetés

intralogisztikai

Míg az e-kereskedelem volumene egészen két évvel ezelőttig egyenletesen növekedett, a 2020-as és 2021-es világjárvány miatti lezárások jelentősen felgyorsították az online kereskedelemre való átállást, és megváltoztatták a világ vásárlási szokásait.

Az online értékesítés példátlan növekedése a raktári műveletek felfutását idézte elő, ráadásul a raktári munkaerőhiány sok vállalatot arra késztetett, hogy új technológiákat alkalmazzanak a raktáraik vagy elosztóközpontjaik optimalizálására. Az intralogisztika egyre fontosabb szerepet játszik az e-kereskedelemben, szerepe jelentősen felértékelődött. A QLM piaci kitekintése.

Az intralogisztika kizárólag a raktáron belüli és a gyártáskiszolgáláshoz kapcsolódó logisztikai folyamatokat jelenti és a hatékony működés rendkívül fontos eleme. A jól megtervezett intralogisztikai folyamatok az e-kereskedelemben kiemelkedően fontosak, hiszen az üzleti siker nagymértékben múlhat rajtuk.

Az eredményes fejlesztés kulcsa a tervezés

Sok vállalkozás lát el kis- és/vagy nagykereskedelmi és e-kereskedelmi tevékenységet, napi szinten több ezer árucikket mozgatnak és indítanak útjára. A QLM tapasztalata szerint a magyarországi ipari parkok folyamatos fejlesztésével, fejlődésével egyre több az 1.000 m²-t meghaladó alapterületű raktár, ahol a működés gördülékenységét nagymértékben meghatározza az, hogy az intralogisztikai folyamatok mennyire átgondoltak, megtervezettek.

Szezonálisan, de akár normál időszakban is megfigyelhető, hogy a raktárakat üzemeltető cégek fejlesztéseket hajtanak végre; például kiszolgáló eszközszámmal bővítenek vagy új raktári dolgozói pozíciókat hirdetnek meg. Majd azt tapasztalják, hogy ezek az intézkedések csak kismértékben, vagy egyáltalán nem oldották meg a problémákat, esetenként akár a belső forgalmi torlódások, betanítási, vagy szervezési nehézségek miatt akár még rosszabb helyzetbe kerültek, mint korábban. Ennek oka a mindennapi operáció üzemeltetése mellett a tervezésre fordítható idő és erőforrás hiánya.

“Magyarországon is egyre gyakrabban megfogalmazódik a cégeknél az, hogy a hatékony működés kulcsa az előrelátó tervezés. Ez sok időt, energiát és erőforrást spórol meg, valamint a működést mérhetően hatékonyabbá teszi. Jelentősen csökkenthető a működési költség, mérséklődhet a fluktuáció, a tervezhető működés pedig az ingadozó rendelési folyamatokat is képes kezelni”

– tette hozzá Papp György, a QLM Development Center ügyvezető igazgatója.

Az intralogisztika és az automatizáció kéz a kézben járnak

Bár a raktár automatizálása a legtöbb vállalat számára megtérülő befektetés, nem minden piaci szereplő engedheti meg magának, hiszen a kis cégek számára a kezdeti beruházás költsége elrettentő lehet. Összességében azonban elmondható, hogy egyre több vállalat dönt az intralogisztikai folyamatok egy részének, vagy akár egészének automatizálása mellett. Vannak, akik már a korai szakaszban alkalmazzák, hiszen az induló cégek számára nagy előnyt jelenthet, ha már a kezdeti fázisban automatizált folyamatok segítik a működésüket, így megalapozva a gyors és fenntartható növekedést a későbbiekben.

Az európai intralogisztikai automatizálási piac 7,9 milliárd dollárt termelt 2021-ben, a jóslatok szerint 2027-re várhatóan eléri a 13,5 milliárd dollárt, ami 10,08%-os CAGR-növekedést (összetett éves növekedési ráta) jelent – derült ki a Market Data Forecast tavaly év végi jelentéséből. A technológiát minden eddiginél szélesebb körben alkalmazzák, aminek köszönhetően az anyagmozgatási és szállítási folyamatok is gördülékenyebbek, nem utolsó sorban pedig nő a dolgozók biztonsága és jelentősen csökkennek a napi működés költségei.

2023-ban a raktárak világszerte még jobban modernizálódnak azáltal, hogy olyan technológiákat vezetnek be, amelyek teljes rálátást biztosítanak a működési folyamatokra. A raktár átláthatóságát biztosító rendszerek elterjedése folyamatosan növekszik. Napjainkban korszerű szoftvereket alkalmazva az ellátási lánc folyamatainak irányításához, sok hasznos adat keletkezik, melyeket elemezve a vezetők kontrollálhatják és újratervezhetik a nem megfelelő hatékonyságú folyamatokat. Így sokkal gyorsabban tudnak reagálni az esetleges problémákra, vagy megváltoztatni a gazdaságtalan működést. Szerencsére hazai viszonylatban is egyre több cég ismeri fel az adatelemzésen alapuló működés fontosságát. A QLM-et éves szinten számos cég keresi meg hatékonyságjavító tervezési igényekkel.

A szakemberek által megtervezett intralogisztikai folyamatok szerepe tehát folyamatosan növekedni látszik külföldi és hazai viszonylatban egyaránt., A raktári folyamatok részleges vagy teljes automatizálása pedig már szinte elengedhetetlen annak érdekében, hogy középtávon költséghatékony működés mellett tudjanak fejlődni a raktárral rendelkező, vagy raktárat üzemeltető vállalatok.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Az ABB az Avantium és a Worley első számú villamos kivitelezőjeként járul hozzá az innovatív bioműanyag projekt megvalósulásához

worley

Fejlett elektromos megoldásaival az ABB biztonságosabbá, okosabbá és fenntarthatóbbá teszi egy bioműanyagot előállító új holland üzem működését.

A megújuló és fenntartható vegyipar egyik úttörőjeként számontartott Avantium új üzemet épít, mellyel a fosszilis alapanyagokat fokozatosan kiváltó bioalapú műanyagokra való átállást kívánja előmozdítani. A hollandiai Delfzijlben található létesítmény egy olyan újszerű technológiát fog alkalmazni, amely a növényi cukrokat a polietilén-furanoátnak (PEF) nevezett következő generációs műanyaggá alakítja át.

A PEF egy olyan új újrahasznosítható növényi alapú műanyag, amely a pozitív környezeti és teljesítményjellemzők potenciálisan erőteljes kombinációját kínálja a csomagoló- és textilipar, a fóliagyártás és más ágazatok számára. A cölöpalapozási munkák 2022 áprilisában kezdődtek meg az Avantium új telephelyén, és az építkezés várhatóan 2024-ben zárul le, hogy a cég már 2024-től kereskedelmi forgalomba hozhassa PEF termékeit.

Széles kínálat a rugalmas bioműanyagok gyártásához

A Worley és az Avantium az ABB-t választotta a projekt első számú villamos kivitelezőjéül (MEC). Az ABB szolgáltatásai műszaki tartalom tekintetében az alábbiakat foglalják magukban:

  • Elektromos tervezés, ami a rendszerméretezést és a hálózatelemzést is magában foglalja.
  • eHouse-ok alkalmazása, ami több szempontból is előnyös a beton alállomási épületek létesítésével szemben, ugyanis rendkívül rugalmasan kezelhetők jövőbeli méretnövelések és újabb konfigurációk kialakítása esetén.
  • Frekvenciaváltók, akkumulátorok, kis- és középfeszültségű kapcsolóberendezések.
  • A eHouse-okon kívül elhelyezett elosztó transzformátorok.
  • A leszállított berendezések üzembe helyezése.

Az eHouse-megoldás lehetővé teszi, hogy az összeszerelést és a tesztek többségét még a gyártóüzemben elvégezzék, így jelentősen csökken a helyszíni telepítés és üzembe helyezés időigénye. Ezenkívül az ABB által alkalmazott eHouse-okkal csökken a költség- és határidő-túllépés, valamint a kivitelezési problémák kockázata.

„Az ABB fejlett elektromos rendszerekkel kapcsolatban már többszörösen bizonyított szaktudása, az ABB kiváló minőségű és működés közben is bevált elektromos termékeinek széles portfóliója, a cég gazdag szakmai tapasztalatai és a konténeres megoldások terén eddig elért sikerei mind hozzájárultak ahhoz, hogy épp az ABB-t válasszuk ennek a projektnek a megvalósításához”

– mondta Hans-Jochem de Kleijn, az FDCA Flagship-Project Mondego – Renewable Polymers projektmenedzsere az Avantium részéről.

A proaktív konzultációs megközelítés megkönnyíti a Worley munkáját
A projekt korai szakaszában az ABB a műszaki fejlesztéseket és a kockázatok csökkenését elősegítő proaktív konzultációs megközelítéssel támogatta a Worley-t. Ez végül hozzájárul majd ahhoz, hogy az Avantium kiváló minőségű, megbízható energiaelosztó rendszerrel építhesse ki megújuló bioműanyag-gyártó üzemét.

„A projekt során szerzett pozitív tapasztalatok alapján a Worley és az ABB tovább bővíti kapcsolatait és még szorosabban együtt kíván működni más zöldmezős beruházások megvalósításán”

– mondta Rob Doove, az ABB üzletfejlesztésért felelős vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Ipar

Rekord mértékben teremtik az új munkahelyeket a kiemelt ipari beruházások

Az elmúlt egy évben bejelentett külföldi működő-tőke beruházások és bővítések többtízezres nagyságrendben növelik a munkaerő-igényt hazánkban.

A hazánkba áramló külföldi működő-tőke rekordokat dönt, országos szinten, csak az elmúlt egy évben bejelentett kiemelt ipari fejlesztésekkel közel 30 ezer új munkahely jön létre. Regionális szinten Hajdú-Bihar megyében óriási volumenű fejlesztések zajlanak, itt lesz igény a legtöbb munkavállalóra a befektetésekhez kapcsolódóan. Egyértelmű, hogy ezt a mértékű igényt a szinte teljes hazai foglalkoztatottság mellett belföldi munkavállalókkal lehetetlen kielégíteni. A munkaerő-kölcsönzők szerepe egyre jobban felértékelődik, akik szervezett keretek között külföldi, kölcsönzött munkavállalókkal tudják majd mérsékelni a munkaerőhiányt. „A külföldi munkavállalók behozatala tehát elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar munkahelyek megmaradjanak, és az ország versenyképessége fennmaradjon. A külföldi befektetők ugyanis nem visznek beruházásokat olyan országokba, ahol nem számíthatnak elegendő mennyiségű és minőségű munkaerőre – emeli ki Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője.

Kimerülőben a munkaerő-tartalék országos szinten

A munkanélküliségi ráta jelenleg 4,1% környékén van Magyarországon. Veszprém és Komárom Esztergom vármegyében a legalacsonyabb, Nógrád megyében pedig a legmagasabb. Az ország potenciális munkaerő-tartaléka mintegy 300 ezer fő a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, de ez a mutató regionálisan eltérő értékeket mutat. A KSH adatai alapján az Alföldön és Észak-Magyarországon található a potenciális munkaerő-tartalék több mint fele, 164 ezer fő. Megyékre bontva Borsod-Abaúj-Zemplén (33,5 ezer fő), Szabolcs-Szatmár-Bereg (31,8 ezer fő), Hajdú-Bihar (24,3 ezer fő) és Bács-Kiskun vármegye (19,4 ezer fő) emelkedik ki. Volumen szerint Budapest nagyobb tartalékkal rendelkezik, mint az országos átlag, itt közel 35,3 ezer fővel lehet papíron számolni. Illetve Pest vármegye mintegy 63 ezer fős tartalékkal bír. Az előrejelzések alapján a munkanélküliségi ráta 2023-ban akár 3,6%-re, 2024-ben pedig 3,1%-re is csökkenhet, de ezzel tulajdonképpen elérjük a teljes foglalkoztatottságot a munkaképes lakosság tekintetében.

Az ország gazdaságtörténetének négy legnagyobb beruházása zajlik jelenleg egy időben Magyarországon. Az elkövetkező 1-2 évben körülbelül 500 ezer új munkavállalóra lesz szükség, ennek mindössze csak egy része – a Jobtain előrejelzései szerint körülbelül 100-150 ezer fő – biztosítható belföldről. A gazdasági kapcsolatok kiépítése, megtartása különösen fontos lesz azokban a régiókban, ahol magyarok élnek, így a térségbeli országokból érkezhetnek még magyar munkavállalók. A magyar munkahelyek megtartásához azonban rövid távon elengedhetetlen a külföldi munkavállalók behozatala. Csak így biztosítható, hogy folytatódjanak és meg is valósuljanak a beruházások, fejlesztések és a magyar munkavállalók munkája se kerüljön veszélybe. A kölcsönzött külföldi dolgozók nem a magyar emberektől veszik el a munkát, hanem a magas létszámigényű beruházásoknál a termelés beindításához és a produktivitás növeléséhez szükséges a jelenlétük, amivel összességében a magyar gazdaság versenyképességét szolgálják.

Csak Hajdú-Bihar vármegyében több mint tizenegyezer munkavállalót várnak

Az elmúlt egy évben bejelentett több mint ötven kiemelt beruházás összesen közel 28 ezer új munkahelyet teremt Magyarországon a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) oldalán elérhető adatok alapján. Megyei szinten Hajdú-Bihar megyében, azon belül is Debrecenben lesz szükség a legtöbb munkavállalóra, a beruházások megvalósulását követően több mint 11 ezer fős munkaerőigény keletkezik. Ezek közül kiemelkedik az eddigi legnagyobb magyarországi beruházás, melyet a kínai CATL jelentett be, a cég 9 ezer új munkahelyet hoz létre Debrecenben. Hajdú-Bihar vármegye munkaerő-tartaléka ugyan magasabb azt országos átlagánál, több mint 24 ezer fő, ennek ellenére szükség lesz külföldi munkaerő behozatalára.

„Magyarországon jelenleg 4% körüli a munkanélküliség, gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság a munkaképesek körében és szinte mindenki dolgozik, aki dolgozni szeretne. Becsléseink szerint még 0,5-0,8 százalékkal csökkenthető a munkanélküliségi ráta, így az ország belföldi munkaerő-tartalékai hamarosan szinte teljesen kimerülnek.”

– hangsúlyozza Mihályi Magdolna.

Bács-Kiskun vármegyében mintegy 5.500 dolgozóra lesz szükség, ebből 5 ezer munkavállaló a Mercedes legújabb fejlesztésének köszönhetően állhat majd munkába. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében megvalósuló beruházások közel 3 ezer új munkahelyet teremtenek, ebből több mint 2.800-at Nyíregyházán. Pest vármegyében több mint 2.500 munkavállalóra lesz szükség a fejlesztések kapcsán. Iparágakat tekintve a villamos berendezések-, valamint az akkumulátorgyártás területén és a járműiparban zajlanak a legnagyobb beruházások. Munkaköröket tekintve tehát mérnökökre és fizikai, betanított munkásokra lesz a legnagyobb igény. Nagyon fontos kiemelni, hogy ezeknél a fejlesztéseknél azonban nem csak akkor keletkezik munkaerőigény, amikor megvalósulnak és beindul a termelés, hanem már a kivitelezés során megjelenik az építőiparban.

Akadozhatnak a beruházások, ha nincs elég munkavállaló

Magyarországon jelenleg 4 millió 700 ezer magyar munkavállaló dolgozik. Jelenleg a munkaerőhiány bizonyos szektorokban olyan mértékű, hogy a gyárak és vállalatok egymástól csábítják el a munkavállalókat. Ez okozza, hogy a magyarok körében rendkívül magas a fluktuáció például az építő- és feldolgozóiparban, valamint a gyártószektorban, különösen a fizikai pozícióknál. Ahhoz viszont, hogy a külföldi beruházások továbbra is érkezzenek Magyarországra és hazánk megőrizze a versenyképességét, a keletkező munkaerőigényt rövid időn belül ki kell tudni elégíteni. A munkaerő-kölcsönző cégek által behozott külföldi munkavállalókkal feltölthető a vállalatok létszámigénye. A KSH adatai alapján hazánkban jelenleg több mint 77 ezer külföldi munkavállaló dolgozik. Számuk a feldolgozóipar, az építőipar, az elektronika, az autóipar, a kereskedelem és a vendéglátás területén a legszámottevőbb.

Munkaerő-kölcsönzőkkel a munkaerőhiány ellen

Nagy probléma emellett a szakemberhiány is. Folyamatosan keresnek hegesztőket, CNC-seket, a logisztika területére targoncásokat, nehézgépkezelőket. A Jobtain piaci tapasztalatai alapján a hiányzó többtízezres mértékű munkavállalót leginkább 2-3 területről tudja majd pótolni a hazai munkaerőpiac, azaz néhány nemzet állampolgárai érkezhetnek nagyobb számban Magyarországra, melyek között szakképzett munkavállalók is találhatók. Jelenleg a minősített munkaerő-kölcsönző cégek – köztük a Jobtain is – toborozhatnak az egyes hiányszakmáknál EU-n kívüli országokból munkavállalókat egyszerűsített eljárásban. Jelenleg a filippin munkavállalók érkeznek nagyobb számban, de mellettük kirgiz, indonéz, kazah, vietnámi, mongol, kínai munkaerő is dolgozik már hazánkban, ez utóbbi két náció nem kölcsönzött munkavállalóként. A piaci igények ismeretében a munkaerő-kölcsönzők várhatóan más országok felé is nyitnak majd. A kormány időnként felülvizsgálja azt az országlistát, ahonnan hozhatnak be munkavállalókat a minősített kölcsönzők Magyarországra és bővíti is, amennyiben szükséges.

Jelenleg 25 minősített szolgáltató hozhat be hazánkba egyszerűsített eljárásban, azaz a partnereik gyorsított adminisztrációval kölcsönözhetnek munkavállalókat. A kormány jelenleg 15 országból engedélyezte az egyszerűsített munkaerő-kölcsönzést. A szabályozás szerint csak olyan számban hozhatók dolgozók harmadik országból, amennyit az előre meghatározott kvóta engedélyez.

Rekordalacsony szinten a Fülöp-szigeteki munkavállalók fluktuációja

Az elmúlt másfél évben mintegy 5.000 filippin munkavállaló jött hazánkba munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül. Csak a Jobtain az elmúlt egy év alatt közel 1.000 filippínó munkavállalónak biztosított már munkalehetőséget Magyarországon. A cég év végéig még további mintegy 250-300 fő munkába állítására készül. A Fülöp-szigeteki munkavállalók toborzása helyi, megfelelő presztízzsel és szakértelemmel bíró toborzó cégek bevonásával történik. Ők végzik a potenciális jelöltek felkutatását, előszűrését a megadott létszámigény és kiválasztási kritériumok alapján. A filippin munkavállalók egy alapos egészségügyi szűrésen és kriminalisztikai ellenőrzésen is részt vesznek a toborzás során.

“Saját adataink alapján, az általunk kölcsönzött Fülöp-szigetekiek között a fluktuáció rendkívül alacsony, mindössze öt százalék körüli. A magyarok körében a munkaerőpiaci verseny miatt a fluktuáció mértéke jóval jelentősebb, esetükben ez a szám ennek a sokszorosa. A fillippinók határozott időre, általában minimum két évre érkeznek hozzánk, szerződésüket az esetek 95%-ában ki is töltik.”

– hangsúlyozta Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató Kft ügyvezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Ipar

Fiatal tehetségek a világ robotika élvonalában

robotika

A napokban Dániára összpontosít a robotika világa, a WRO Friendship Invitational Tournamentre.

Az Edutus Egyetem kötelékéhez tartozó East Central European Network, azaz a Kelet-Közép Európai Hálózat 12 országából összesen 10 ország vesz részt az idei megmérettetésen. A versenyre 38 csapatot és 16 bírót az Edutus Egyetem delegált.  

A WRO Friendship Invitational Tournament a tavalyi sikeres magyar szervezést követően, idén 2023-ban Dánia harmadik legnagyobb városában, Odenseben kerül megrendezésre. Ez a verseny a fiatal műszaki és informatikai ismeretek iránt fogékony tehetségeknek kínál lehetőséget arra, hogy nemzetközi környezetben mérjék össze tudásukat és bemutassák kreativitásukat, innovációs ötleteiket.

A versenyen résztvevő csapatok RoboMission és Future Innovators kategóriában versenyeznek az 5-18 évesek Starter, Elementary, Junior és Senior korosztályban. A megmérettetés során a fiatalok robotokat terveznek és programoznak olyan feladatok végrehajtására, melyek valós problémákra épülnek.  A nemzetközi robotikai és programozási versenyen hazánkat az Edutus Egyetem támogatásával 9 csapat képviseli. Future Innovators kategóriában 3 csapat indul, ebből 2 Elementary és 1 Senior korosztályban, 6 csapat pedig RoboMission kategóriában versenyez, Starter, Elementary, Junior és Senior korosztályban.

A WRO Friendship Invitational Tournamentre az Edutus Egyetem kötelékéhez tartozó East Central European Network, azaz a Kelet-Közép Európai Hálózat további 9 országából is delegáltak csapatokat a helyi szervezők. A hazai csapatokkal együtt a versenyen résztvevő több mint 200 csapat közül összesen 38 csapat vesz részt a versenyen az idei szezonban, az Edutus Egyetem támogatásával.

A verseny lebonyolításához és a fair play biztosításához a bírók jelenléte is nélkülözhetetlen. A Kelet-Közép Európai Hálózat kiemelkedő szakmai hozzáértéssel rendelkező képviselői a bírók közel egyharmadát teszik ki.

A 4 napos rendezvényen a robotkörök és szakmai bemutatók mellett szabadidős program is várja a résztvevőket. Az esemény második napján Billundba látogatnak a csapatok, ahol a LEGO House nem mindennapi szobrai, épületei és kiállítási anyagai várják őket.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss