Ipar
Új megoldásokat mutatott be a Huawei a digitális átállás felgyorsítására
Ismét megrendezték a Huawei Tech4Value – ICT Day konferenciáját, amelyen a legújabb az oktatást, közlekedést, közigazgatást érintő digitalizációs folyamatokról esett szó.
Az eseményt Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter nyitotta meg, de felszólalt többek között Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős-, Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár, Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és Joó István, a HIPA Befektetési Ügynökség vezérigazgatója is.
A fenntarthatóság és a digitalizáció két alapvető trend, amelyek kulcsszerepet játszanak az európai iparágak fejlődésében. A Huawei mint a világ egyik vezető infokommunikációs szolgáltatója számos olyan innovatív megoldást mutatott be Budapesten, az idei a Tech4Value – ICT Day konferenciája keretében, amelyek segítenek, hogy a digitalizált világban fokozni lehessen a versenyképességet és az adatbiztonságot. A rendezvényen részt vett ipari és kormányzati szereplők, valamint az egyetemi élet képviselői a különböző szektorok közötti kapcsolódási lehetőségeket is áttekintették a digitalizáltság növelése érdekében.
„Az elmúlt években sok kihívással és nehézséggel szembesült a Huawei – kezdte köszöntő beszédét Jin Yong, a Huawei Technologies európai régiójáért felelős kormányzati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója –, de itt vagyunk. Közel 100 milliárdos forgalmat értünk el tavaly globálisan és az európai gazdasághoz 12,3 milliárd euróval járultunk hozzá, s mintegy 140 ezer munkahely kötődik hozzánk. Magyarországnak ambiciózus digitalizációs tervei vannak, gazdasági kapcsolatai összekötik a Keletet a Nyugattal. A Huawei élenjáró infokommunikációs tapasztalataival igyekszik ebben részt venni”
– hangsúlyozta.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter köszöntőjében elmondta:
„Gyors és sikeres digitális átállás nélkül nincs versenyképes magyar gazdaság. Éppen ezért jelöltük ki a Neumann János Program egyik fókuszterületeként a digitalizációt, amelynek nem csak a kutatásban és innovációban van kiemelt szerepe az új digitális technológiák fejlesztésén és alkalmazásán keresztül, de modern oktatás sem képzelhető el digitális megoldások nélkül, ezért erre is kiemelt hangsúlyt helyezünk. A Kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ legjobb 10 innovátora közé kerüljön.”
„Ahhoz, hogy a technológiai adaptáció minél inkluzívabb legyen, elengedhetetlen a digitális infrastruktúra fejlesztése és a nyitottság előmozdítása. Versenyképességünk többek között két kulcsfontosságú területre összpontosít: a mesterséges intelligenciára és az elektromos autózásra. Ezek az iparágak nemcsak a jövőnket formálják, hanem gazdaságunk erősítéséhez is jelentősen hozzájárulnak”
– mondta el Fábián Gergely, iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár.
„A digitalizáció terjedésével a közlekedési rendszerek fejlesztései már nem kizárólag üzemekben vagy technológiai parkokban történnek: az intelligens mobilitás „laboratóriumaivá” a városi térségek válnak. A komplex városi-elővárosi térségek közlekedésfejlesztésében az előttünk álló évtizedben fontos szerepet játszik majd az automatizáció szintjének emelkedése és a megosztás alapú mobilitás szerepének növekedése. Mindennek alapja a közlekedés résztvevői közötti adatáramlás, kommunikáció és együttműködés”
– összegezte Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár.
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke megjegyezte, hogy „a pénzügyi digitalizáció óriási lehetőség gazdaságunk számára. Az olcsóbb, gyorsabb, hatékonyabb pénzügyi közvetítés az egész társadalom számára komoly értéket teremt, ugyanakkor a technológiák fejlődésével megjelenő újtípusú visszaéléseket is megnyugtatóan kezelnünk kell.”
Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója előadásában elmondta, hogy egyre több vállalat választja Magyarországot kutatás-fejlesztési beruházása helyszínéül, és vele együtt a hazai egyetemekkel való együttműködést. Hozzátette: „egyre gyakoribb példa az is, hogy egy termelő vállalat első lépésben gyártókapacitással jelenik meg Magyarországon, később pedig szolgáltató, majd K+F tevékenységgel bővíti jelenlétét.” Joó István kiemelte, hogy ezek a beruházások nagymértékben járulnak hozzá a magyar gazdaság dimenzióváltásához, vagyis ahhoz, hogy a „Made in Hungary” időszakából az „Invented in Hungary” időszakába lépjen át az ország.
„A 4iG elkötelezett a magyarországi digitális infrastruktúra fejlesztése mellett, a következő években 150 milliárd forint beruházást terveznek a vezetékes és a mobilhálózatban, valamint 1,1 millió háztartást szeretnének gigabit alapú megoldással elérni. A 4iG jelentős befektetési programmal rendelkezik a műholdas szolgáltatások, a drónfejlesztés- és elhárítás, továbbá az optikai gerinchálózatok fejlesztése, és a védelmi ipar digitalizáció területén, ahol a beruházások során hazai és külföldi partnereire is támaszkodik majd a vállalatcsoport. Többek között a 4iG meglévő felhőszolgáltatása mellett, a Huaweijel közösen új közös felhőszolgáltatási platformot épít ki, amely a magyar vállalatok mellet a közszférát, továbbá a régióba települt kínai és távol-keleti nagyvállalatokat célozza majd szolgáltatásaival. – mondta Fekete Péter, a 4iG vezérigazgatója.”
A konferencia mellékrendezvényeként egy mobil kiállítótérben (Huawei Europe Enterprise Roadshow) a Huawei bemutatta legújabb, a digitális átállást támogató termékinnovációit a közlekedéstől az oktatásig, valamint a különböző iparágak és a közszféra számára optimalizált IKT-megoldásokat ismertetett.
„Az európai iparágak fejlődésének elősegítése érdekében folyamatosan fejlesztjük megoldásainkat, hogy elősegítsük a fenntartható, digitális átállást”
– mondta Jin Yong, a Huawei Technologies európai régiójáért felelős kormányzati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója.
„A Budapesten is bemutatott új, IKT-termékek és megoldások lehetővé teszik számunkra, hogy aktívan támogassuk partnereinket a legkülönbözőbb területeken, az egészségügytől kezdve az oktatáson át a kiskereskedelemig és a gyáriparig.”
Digitalizáció az élet minden területén
A Huawei kamionos kiállító terében számos fejlesztést mutatott be, amelyek különböző iparágak számára kínálnak optimalizált hálózati és adatközponti megoldásokat. Az oktatási szektorban például a Wi-Fi 7 technológia magas sávszélességet és kiváló teljesítményt biztosít az egyetemi oktatótermekben, miközben több hálózatot integrál egyetemi környezetben. A vállalat hálózati megoldásai előre lépést jelentenek a gyorsabb és stabilabb internetkapcsolat terén, amely ideális választás videokonferenciákhoz és VIP-felhasználók számára, hozzájárulva a jobb felhasználói élményhez és a hatékonyabb üzemeltetéshez.
A gyártási iparágban a Huawei SD-Branch megoldása egyszerűsíti a hálózati infrastruktúrát kis- és közepes méretű irodák számára, lehetővé téve akár 20.000 fiók kezelését egyetlen hálózaton keresztül. Ezáltal csökkenti a költségeket és növeli a hatékonyságot vállalati környezetben.
A logisztikai szektorban bemutatott megoldások közül kiemelkedik az a technológia, amely egy közös képernyőn áttekinthetővé teszi és irányítja az öt közlekedési szektor (vasút, metró, repülés, úthálózat és kikötők) főbb jellemzőit és adatait. Ennek köszönhetően az iparági szereplők és partnerek könnyedén reagálhatnak az aktuális piaci igényekre és tulajdonságokra, optimalizálva ezzel a szolgáltatások és infrastruktúra működését.
Az innovációk között szerepel továbbá egy intelligens IT-megoldás, amely lehetővé teszi kisebb adatközpontok gyors és egyszerű telepítését, hatékony figyelését és a hálózati hibák gyors azonosítását és megoldását. Az orvosi képalkotó központok számára kifejlesztett technológia segítségével rendkívül gyors és hatékony képfeldolgozást tesz lehetővé, elősegítve ezzel az orvosi diagnosztika és kutatások hatékonyságának növelését.
Az okos üzletek számára optimalizált hálózati és adatközponti megoldások pedig széleskörű felhasználhatóságot biztosítanak, ezáltal támogatják a kiskereskedelmi ágazat digitális átalakulását és hatékony működését.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Átalakuló technológiai felsővezetés: a GenAI és az együttműködés a siker új kulcsa
Ahogy a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazása felgyorsul, a technológiai felsővezetés (tech C-suite) új készségekre tesz szert, növeli befolyását és egységes megközelítést alkalmaz az üzleti transzformáció során.
A Deloitte friss felmérése, a „Deloitte Tech Exec Survey”, rávilágít, hogy a technológiai vezetők szerepe átalakul, miközben a generatív AI (GenAI) és a funkciók közötti szoros együttműködés kulcsfontosságúvá válik a sikeres üzleti átalakulásokhoz.
A technológiai felsővezetés folyamatosan fejlődik és a prioritások átalakulnak
A vállalatok gyors tempóban haladnak a technológiavezérelt üzleti modellek felé, ami a technológiai felsővezetés folyamatos átalakulását eredményezi. A felmérés szerint a megkérdezett szervezetek felénél négy vagy annál több technológiai felsővezető dolgozik, ami jelzi a technológia széleskörű és növekvő befolyását az üzleti életben. A vezetői szerepek számának bővülése kulcspillanat a szervezetek számára: érdemes átgondolni, átalakítani és megerősíteni technológiai vezetői csapataikat a jövőbeli siker érdekében.
Bár a technológiai C-suite vezetők mintegy negyede (26%) kihívásnak tartja a felelősségi körök egyértelmű meghatározását, derül ki a Deloitte Tech Exec felméréséből, a válaszadók sajátos prioritásokat jelöltek meg az elkövetkező évre, amelyek a speciális szerepükhöz kapcsolódnak:
- CIO (Chief Information Officer): Az adatok, analitikák és az AI/ML (gépi tanulás), beleértve a GenAI-t, teljes potenciáljának kiaknázása.
- CTO (Chief Technology Officer): Olyan technológiai megoldások és platformok tervezése, amelyek középpontjában a biztonsági, szabályozási és megfelelőségi követelmények állnak.
- CDAO (Chief Data and Analytics Officer): Adat-, analitikai és AI-szakemberek vonzása, fejlesztése és megtartása egy AI-képes munkaerő kialakításához.
- CISO (Chief Information Security Officer): A biztonság és a hatékonyság egyensúlyának megteremtése, miközben kiépül a vállalati kiberreziliencia és az ügyfélbizalom növelése az adatvédelem és adatkezelés átláthatóságának elősegítésével.
A technológiai vezetők szerint a szervezetek idei legfontosabb prioritásai a következők:
- A biztonsági, adatvédelmi és reziliencia-képességek erősítése (36%)
- Az operatív és/vagy termelési költségek csökkentése, vagy hasonló költségek mellett az érték növelése (35%)
- Új piacokra, szegmensekbe vagy földrajzi területekre való terjeszkedés (32%)
- A végfelhasználók vonzása, megtartása és elkötelezése (32%)
„A technológia, az AI és az adatok új távlatokat nyitnak meg a modern vállalatok előtt, de kulcsfontosságú, hogy ezek bevezetését az üzleti célok vezéreljék. A technológiai vezetők most példátlan lehetőséggel rendelkeznek, hogy a technológia, az AI és az adatok tudatos alkalmazásával hosszú távú hatást és versenyelőnyt teremtsenek. Ez a C-suite tagjainak szoros együttműködésén múlik, egy közös jövőkép mentén, amelyben a technológia a növekedés és az érték mozgatórugója.”
— mondta Takács István, a Deloitte Magyarország AI, adat- és reporttranszformációért felelős szenior menedzsere.
A GenAI által generált létszámnövekedés, a képzettségi hiányok és az együttműködés szerepe
A tehetséghiány és a képzettségi hiányok továbbra is a legfőbb akadályok közé tartoznak, amelyek befolyásolhatják a technológiai vezetők céljaik elérését. Különösen a generatív AI-hoz kapcsolódó képességek hiánya jelent komoly kihívást, mivel a technológiai vezetők 45%-a szerint ezek a legégetőbben szükséges kompetenciák szervezeteiken belül.
Annak ellenére, hogy a GenAI felvetette a jövőbeli munkaerővel kapcsolatos kérdéseket, a felmérésben részt vevő technológiai vezetők közel 70%-a számolt be arról, hogy a GenAI közvetlen válaszaként növelni fogja a technológiai funkciójuk létszámát Ez is jelzi, hogy a technológia nem helyettesíti, hanem támogatja a csapatokat.
A vezetők úgy vélik, hogy az AI a következő két évben kulcsfontosságú, keresett készségeket fog erősíteni, nevezetesen a kiberbiztonságot (56%), a felhő-orkesztálást (47%) és az adat tudományt/analitikát (39%). Az AI potenciáljával bizonyos képességek hatékonyabbá válnak, így a technológiai vezetők idejüket és figyelmüket stratégiai üzleti kezdeményezésekre fordíthatják. Bár a válaszadók szerint a GenAI készségek hiánya kihívásokat jelenthet, a többség (81%) úgy véli, hogy a GenAI jelentősen javítani fogja a technológiai tehetség toborzási erőfeszítéseit, lehetővé téve a létfontosságú létszámszükségletek kielégítését.
A felmérés eredményei alátámasztják azt a feltételezést, hogy a technológiai C-suite-nak együtt kell működnie, miközben ki kell használnia egyedi szakterületeit, hogy technológiavezérelt üzleti transzformációt érjen el.
Ahhoz, hogy az elkövetkező 18 hónapban sikeresek legyenek, a technológiai vezetők szerint három területre kell összpontosítaniuk:
- Kapcsolatfelvétel az első vonalbeli dolgozókkal és a középszintű vezetőkkel, hogy megértsék kihívásaikat és prioritásaikat (42%).
- A technológiai vezetők koordinálása és összehangolása a technológiai stratégia közös kidolgozásához (36%).
- A technológia értékének mérése és üzleti szempontból történő megfogalmazása (36%).
„A technológiai felsővezetők továbbra is jelentős elvárásváltozásokkal néznek szembe önmaguk és csapataik tekintetében. A CIO, a technológiai C-suite többi tagjával együtt, integráló szerepet tölt be az üzleti stratégia, a tehetség és az innováció terén. Miközben arra törekszenek, hogy értéket teremtsenek, összehangolják a különböző funkciók csapatait, és átvezessék szervezeteiket a gyors változásokon. A jövő sikere a tehetséggondozás, az operatív modellek, a munkamódszerek és a szolgáltatásnyújtás újragondolásának képességében rejlik.”
— tette hozzá Kiss Dániel, a Deloitte Technológiai Stratégia területének közép-európai vezetője.
A mai gyorsan változó üzleti környezetben a technológiai felsővezetés kulcsfontosságú szereplővé vált a vállalatok sikerében. Az AI, különösen a GenAI térnyerése, nemcsak új képességeket és hatékonyságot hoz magával, hanem átformálja a munkaerőpiacot is, hangsúlyozva a folyamatos tanulás és az alkalmazkodóképesség fontosságát. Az együttműködés és a holisztikus megközelítés a technológiai stratégiában elengedhetetlen ahhoz, hogy a vállalatok ne csak túléljenek, hanem virágozzanak is a digitális korban, biztosítva a hosszú távú növekedést és a piaci versenyelőnyt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Környezetbarát rombolás
A Siemens, a Volvo és a Metzner összefogásával új korszak nyílik a zöld építőiparban.
Erlangen városában a Siemens egy olyan építési projektet indított el, amely nemcsak Németországban, hanem világszerte mérföldkőnek számít: az első ipari léptékű, teljesen elektromos bontás valósult meg kibocsátásmentes módon. A Siemens új Technológiai Campusának kivitelezése során a bontási fázis már a fenntarthatóság elveit követte, elektromos munkagépekkel, újrahasznosított anyagokkal és digitális tervezéssel.
High-tech beruházás zéró emisszióval
A Siemens 500 millió eurós beruházással fejleszt kutatási és gyártási központot Erlangenben, ahol egy 200 000 m²-es zéróemissziós campus épül. A telephely célja, hogy a technológiai vállalat ipari metaverzummal kapcsolatos munkáinak globális központjává váljon. A fejlesztés digitális ikerrel, klímasemleges energiaellátással és fenntartható épületautomatizálással valósul meg.
Elektromos bontás: technológia a környezetvédelem szolgálatában
A bontási munkálatokat a Siemens Real Estate, a Metzner Recycling és a Volvo Construction Equipment közösen valósította meg. A folyamat során két épületet bontottak le, összesen 3 300 m² alapterületen, közel 25 000 m³ térfogattal. A keletkezett 12 800 tonna anyagot szinte teljes egészében újrahasznosították, ezek a helyszínen szolgálnak alapanyagként az új építkezés során.
A hasznosítás mértéke elérte a 96 százalékot: a törmelékek például útalapként, betonhoz keverve vagy újrafeldolgozott álpadlóként nyernek új életet.
„2030-ra klímasemlegessé szeretnénk válni. Ez a projekt lehetőséget adott arra, hogy a bontás során is csökkentsük a CO₂-kibocsátást”
– mondta Daniel Bechmann, a Siemens építésvezetője.
A bontás új szabványa
A teljes munkafolyamat – az épületek belső bontásától a végső elszállításig – elektromos gépekkel történt. A projektben a Volvo haszonjárműveit használták, amelyek a bontási, anyagmozgatási, rakodási és zúzási feladatokat segítették. A lebontott építőanyagokat helyben dolgozták fel, így szinte teljesen elkerülték a külső szállítást, ezzel is csökkentve az ökológiai lábnyomot.
A projekt megvalósításához többek között a Husqvarna Construction robotizált bontási megoldásokkal és pormentesítéssel, az erlangeni városi közművek és más szolgáltatók pedig a háttér-infrastruktúra biztosításával járultak hozzá.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Értékmegőrzés és kortárs tartalom – Készül a Magyar Építészeti Múzeum és Központ
Az építészeti újrahasznosítás jegyében valósul meg a Magyar Építészeti Múzeum és Központ a Városligeti Fasor és a Bajza utca által határolt tömbben.
A munkák során az új főépület mellett két századfordulós műemléki épület és két zártsorú irodaház újul meg, valamint egy mindenki számára nyitott városi közpark is létrejön. A megvalósítás egyedi projektszervezéssel zajlik: a BIVAK és a Tér és Forma Szeged Építéstervező alkotó építészei mellett a CPM Kft. fogja össze a generál feladatokat és készítette el a műszaki dokumentációt, melynek BIM támogatását a DANU Mérnökiroda szakemberei végezték.
A megvalósuló, közel 27 500 m2 hasznos alapterületű épületkomplexum 2100 m2 kiállítóteret, 550 m2 konferencia termet és több mint 2000 m2 korszerű raktár területet foglal magába. A múzeum és dokumentumtár műtárgyai korszerű gépészeti rendszerekkel klimatizált és védett terekbe kerülnek, amelyekben hosszú távon is megoldott a gyarapodó állományok kezelése és digitalizálása. A főépület ikonikus tetőzetét 114712 darab cserép fedi majd 65 különböző színárnyalatban. Az új közpark 107 darab újonnan telepített fával, tematikus játszótérrel, vízjátékkal és vendéglátó egységekkel fogadja a látogatókat.
„A tér élménye meghatározó elem a fejlesztésben. Mindez nemcsak az új főépület egyedi fogadóterét és belső tereit jelenti, hanem a tervezett térszimulációs installációt is, ahol a látogatók megtapasztalhatják a belső terek hangulatát, érzetét meghatározó arányokat 360 fokos vetítéssel és ténylegesen megmozduló mennyezettel és falakkal”
– emeli ki Détári György DLA, a CPM társtulajdonosa és vezető tervezője.
Az épület alkotó udvara a valós méretű modellépítésen túl vetítési helyszínként is szolgálja a múzeumot akár 300 fő befogadóképességgel. „Egy korszerű múzeumban a kiállítás nemcsak a vitrinekbe helyezett statikus tárgyakról szól, hanem bekerülnek interaktív, audiovizuális élményelemek, illetve időszaki kiállítások is, amelyek flexibilis tereket igényelnek. Ahhoz, hogy ezek a lehető legjobb látogatói élményt nyújtsák, elengedhetetlen a háromdimenziós modellek által nyújtott betekintés a tervezett épületek tereibe” – emeli ki Erős Tamás, a DANU BIM szolgáltatásokért felelős partnere.
A Magyar Építészeti Múzeum és Központ tervei az értékmegőrzés és a jövőbe mutató szemlélet jegyében készültek. A múzeum építészeti koncepciójának létrehozásakor kiemelt szempont volt, hogy méltó módon képviselje a hazai építészet múltját, jelenét és jövőjét. Fontos szakmai üzenet az építészeti újrahasznosítás, a felszín feletti építés 75 %-a meglévő értékek megtartásával és újrafunkcionálásával valósul meg, az új főépület a pedig a kortárs építészeti gondolkodást képviselve illeszkedik a meglévő épületek közé. Egy ennyire komplex, sokszereplős projektnél a BIM-alapú tervezés kulcsfontosságú, a kiállítás tervezők, az épület tervezők és a megrendelő közötti kommunikációt és döntéshozatalt is segíti. A BIM modellekre építve biztosítja a tervek magas minőségét, és azt, hogy valóban az elképzelt épület valósuljon meg.
Érdekesség, hogy a bilbaói Guggenheim Múzeum úttörő szerepet játszott a virtuális épületmodellezésben, ez volt a világon az első nagy volumenű projekt, aminél Farnk Gehry és csapata a fejlett CATIA háromdimenziós modellező szoftvert használta, hogy segítségül hívja a BIM-et. A művészi kifejezésmód és a történeti jelleg miatt azonban sok szakember múzeumi és művészeti funkciójú épületek tervezése során még mindig kerüli a BIM-et, ami pedig a korszerű múzeumi tervezés alapja. „A múzeumoknál az építészet, mint művészeti kifejezőeszköz jut jelentős szerephez, de olyan kiállítás-technológia kerülhet az épületbe, ami jelentős hely-, gépészeti- és egyéb igények megvalósítását teszik szükségessé. Ezekre oda kell figyelni a BIM feladatok kapcsán is. Mi ezt a folyamatot csapatmunkaként fogjuk fel, a végrehajtási terv az összes szakággal egyeztetve, velük egyetértésben történt. A digitális modellek segítségével egyszerre több száz dologra is rá tudunk mutatni a tervben. Ennél a projektnél 213.527 modell elem készült, az utolsó időszakban 348 ütközést, problémás részletet találtunk, melyek így még a kivitelezési folyamat előtt korrigálva lettek” – folytatja Erős Tamás.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Mozgásban1 hét ago
A Kia EV5 az elektromos mobilitást az európai vezetők igényeihez szabja
-
Mozgásban2 hét ago
A Forma–1-es Brit Nagydíjon versenyez Molnár Martin a hétvégén
-
Gazdaság2 hét ago
70 ezres drágulás egy hónap alatt, és más érdekességek a KSH és Használtautó.hu első közös statisztikájából
-
Gazdaság2 hét ago
TIME100: a Huawei a világ legbefolyásosabb vállalatai között
-
Okoseszközök1 hét ago
Érkezik Magyarországra az LG vezeték nélküli csúcstévéje, az LG OLED evo M5
-
Okoseszközök6 nap ago
A Samsung kiterjeszti a Galaxy AI-t
-
Mozgásban2 hét ago
Egyedül a vízben – de nem magányosan
-
Okoseszközök2 hét ago
A magyar önkormányzatok is hamarosan új ügyfélszolgálatot kapnak