Okoseszközök
Hollywood az otthonodban – Panasonic GZ2000
A Panasonic GZ2000 a hollywoodi szakemberek választása
A Panasonic által a „világ legmoziszerűbb élményét nyújtó TV-jeként” emlegetett GZ2000 55 colos verzióját volt lehetősége szerkesztőségünknek kipróbálni fél évvel a las vegasi CES bemutatóját követően. „Hollywood to your home” szlogenje nem véletlen, a készülék által előállított kép színeit maga Stefan Sonnenfeld hollywoodi színutómunka és fényelési szakember finomhangolta. A tévé ennek köszönhetően rendkívül színhelyes, illetve az sem mellékes, hogy rengeteg képprofil közül választhat a felhasználó, kiválók a betekintési szögek és a fényerő is, így a kép megjelenítését biztosan nem érheti panasz.
Professzionális szintű hangzás a professzinális OLED-panel mellé
A Technics által fejlesztett exkluzív hangrendszernek köszönhető hangzás sokkal jobb, mint a többi OLED tévéjé. A 3.0.2-es, Dolby Atmos támogatású hangrendszer remek hangzást biztosít, így lényegesen jobban szól, mint legtöbb vetélytársa, sőt akár azt is kijelenthetjük, hogy benne van minden idők legjobb hangminőségét produkáló televíziói között, így attól a kis szépséghibától is könnyedén eltekintettünk, hogy a készülék ezáltal egy picit vastagabb, mint a manapság megszokott ultra vékony OLED tévék.
HCX PRO intelligens képfeldolgozó
A Panasonic kimagasló pontosságú és részletességű képalkotása mögött a HCX képfeldolgozó rendszer áll.
A hátlapon található négy HDMI-port, három USB, Ethernet mellett persze mondanunk sem kell, a vezeték nélküli csatlakozás, a wifi és a bluetooth is támogatott. A hangzást az elég ütős beépített 140 wattos rendszer adja, így a 3,5 milliméteres jackaljazat csak ráadás, ha valaki mégis mélynyomóval szeretné erősíteni a moziélményt.
A MyHomeScreen 4.0 rendszert nem találtuk olyan felhasználóbarátnak mint pl. az LG webOS rendszerét, de nem vitatható el, hogy gyors, stabil, magyar nyelvű és bizonyos korlátok között személyre szabható menürendszerről beszélhetünk a GZ 2000 esetében.
Az okostévérendszert képező netes appok terén a legnépszerűbb alkalmazások jó része megtalálható, így például lehet Netflix, Amazon Prime vagy YouTube tartalmakat nézegetni, de néhány natív alkalmazás, mint például a Spotify vagy HBO GO fájón hiányzik. A bemenetek elhelyezése nem a legideálisabb videójátékra, valamint szerkesztőségünk hiányolta az AirPlay 2 és HDMI 2.1 támogatást is.
A GZ2000 nagyon jó választás, ha képminőségben a legjobbat keresi az ember, de ezért az élményért már az árat is megkérik, hiszen az 55 colos változat most kb. 900 000 forint körül kapható, míg a 65 colos változatért már kb. 1 200 000 forintot kérnek.
Panasonic GZ2000 méretek:

További információ a Panasonic GZ2000 55 colos és Panasonic GZ2000 65 colos tévékről.
Termékspecifikáció:
| Képminőség | Kijelző | Panel | 4K ULTRA HD/OLED Professional Edition |
|---|---|---|---|
| Képernyőfelbontás | 3840 (SZ) x 2160 (M) | ||
| Panel | OLED Superb Motion Drive | ||
| Képbeállítások | Dinamikus / Normál/Mozi / Valódi mozi / THX 4K (mozi / fényes helyiség) / Egyéni / Professzionális fotó / Professzionális1 / Professzionális2 (isfccc) / Sport / Játék / DolbyVision (élénk/fényes/sötét) Netflix-kalibrált | ||
| Ultra HD Premium*1 | I | ||
| Több HDR támogatása*2 | HDR10+/HDR10/HLG/DolbyVision/HLG Photo*15 | ||
| HDR fényerő-kiemelő | I | ||
| Dinamikus HDR hatás | I | ||
| Kontraszt | Verhetetlen kontraszt | ||
| Színtér | Széles színspektrum | ||
| HCX Processor | HCX PRO intelligens képfeldolgozó | ||
| Helyi fényerő-szabályozás | — | ||
| Adaptív fényerő-szabályozó | — | ||
| THX tanúsítvány*3 | I | ||
| ISF mód | I | ||
| Hangminőség | Dolby Atmos | I | |
| Térhangzás | Hangtérképzés | ||
| Hangszórókimenet | 140 W (40 W × 2 + 20 W × 3) | ||
| Hangüzemmódok | Standard/Zene/Beszéd/Stadion/Felhasználói | ||
| Intelligens szolgáltatások | Okostévé | my Home Screen 4.0 | |
| Beszédfelismerő asszisztens | I | ||
| Hangutasítás | I | ||
| Elektronikus programújság (EPG) | I | ||
| Képernyőmenü nyelvei | 27 nyelv*16 | ||
| Digitális TV | DVB-T/T2/DVB-S2/DVB-C | ||
| Iker tuner | I | ||
| Beépített vezeték nélküli LAN | I | ||
| Bárhol elérhető TV-adás*4 | I | ||
| Házon belüli TV-közvetítés (DVB-IP) | I (szerver/kliens) | ||
| Panasonic TV-távirányító alkalmazások | Panasonic TV-távirányító alkalmazások | I | |
| Swipe & Share | I | ||
| Webböngésző*5 | I | ||
| Tükrözés | I (egyszerű tükrözés) | ||
| Otthoni hálózat*6 | I (szerver/kliens) | ||
| Bluetooth*7 | I HID / HOGP (billentyűzet/egér) A2DP (hang be/ki) | ||
| Bluetooth hangkapcsolat*8 | I | ||
| Otthoni IP-vezérlés | I | ||
| Médialejátszó | Médialejátszó | I (2.0)*17 | |
| Támogatott formátumok | AVI/HEVC/MKV/WMV/MP4/M4v/FLV/3GPP/VRO/VOB/TS/PS, MP3/AAC/WMA Pro/FLAC/Apple Lossless/WAV, JPEG/HLG PHOTO | ||
| Adatközvetítés | Hbb TV | ||
| Teletextvétel | 2000P | ||
| Rögzítés USB-merevlemezre*9 | I (élő TV visszatekerésével) | ||
| Többablakos megjelenítés | 2T PAP/PAT | ||
| HDAVI vezérlés | I | ||
| Netflix-ajánlott TV | I (KIEGÉSZÍTENDŐ) | ||
| Energiafogyasztási adatok | Szállító védjegye | Panasonic | |
| Típusazonosító | TX-55GZ2000E | ||
| Energiatakarékossági osztály | B | ||
| Látható képátló | 139 cm / 55 hüvelyk | ||
| Átlagos energiafogyasztás bekapcsolt módban*10 | 130 W | ||
| Éves energiafogyasztás*11 | 180 kWh | ||
| Áramfogyasztás készenléti állapotban | 0,5 W | ||
| Áramfogyasztás kikapcsolt állapotban | 0,3 W | ||
| Képernyőfelbontás | 3840 (SZ) x 2160 (M) | ||
| Áramellátás | AC 220 – 240 V, 50/60 Hz | ||
| Névleges teljesítmény | 443 W | ||
| Térmegvilágítás-érzékelő (CATS) | I | ||
| Csatlakozók | Digitális jelvevő | DVB-T/T2/DVB-S2/DVB-C | |
| Analóg tuner | I | ||
| HDMI | HDMI*12 | 2 (oldalt), 2 (alul) | |
| HDMI (4K 60/50p és HDCP2.2) | 4 | ||
| Támogatott funkciók | Visszatérő hangcsatorna (2-es bemenet) HDMI2.1 automata kis késleltetésű mód | ||
| USB | 3 (1 oldalt, 2 hátul; 1 db USB 3.0, 2 db USB 2.0) | ||
| Ethernet | 1 | ||
| CI (közös felület) | 2 (CI Plus, 1.4 verzió, ECP) | ||
| SCART-csatlakozó | — | ||
| Kompozittal közös komponens videó bemenet | 1 db. RCA csatlakozó (hátul) | ||
| Digitális audió kimenet (optikai) | 1 (hátoldalt) | ||
| Fejhallgató-kimenet | 1 (oldalsó, átváltható mélysugárzóra) | ||
| ÁLTALÁNOS | Tartozék kiegészítő*13 | TV-távirányító | |
| Méretek (SZÉ x MA X MÉ) (TV állvány nélkül) | 1225×761×78 mm | ||
| Méret (Szé×Ma×Mé) (állvánnyal)*14 | 1225×783×310 mm | ||
| Tömeg (állvány nélkül) | 26,5 kg | ||
| Tömeg (állvánnyal) | 33,0 kg | ||
| VESA-kompatibilis | I | ||
| VESA-méretek | 300×300 mm | ||
| Külső méret csomagolva (Szé×Ma×Mé) | 1586×866×251 mm | ||
| Összsúly csomagolással | 42,0 kg | ||
Okoseszközök
A jó alvás a csenddel kezdődik– technológia a nyugodtabb éjszakákért
Amikor a világ nem halkul el magától: az Anker soundcore Sleep A30 segít csökkenteni a környezeti zajokat, hogy könnyebb legyen megérkezni az éjszaka nyugalmába.
Egész nap érkeznek az üzenetek és az értesítések, miközben az online és az offline világ ingerei folyamatosan körülvesznek bennünket. Mikor a test lepihenne, az agy még gyakran éber. A lelki egészség világnapja, október 10. jó alkalom arra, hogy ne csak a fizikai, hanem a mentális pihenés fontosságára is figyeljünk. Ahhoz, hogy valóban pihenő üzemmódba kerülhessünk, sokszor a környező zajokat is ki kell zárnunk.
Nem minden zaj hangos
A mentális fáradtság nem feltétlenül akkor ér véget, amikor becsukjuk a laptopot. A nap folyamán felhalmozódó információk, döntések és folyamatos kommunikáció még este is dolgozhatnak bennünk. És miközben a hálószoba a nyugalom helye lenne, gyakran ott is akad valami, ami kizökkent: az utcáról beszűrődő forgalom, egy készülék monoton zúgása, a háztartás apró neszei vagy akár a mellettünk alvó partner horkolása. Ezek önmagukban talán jelentéktelennek tűnnek. Együtt azonban könnyen azt az érzést kelthetik, hogy a világ még mindig nem halkult el körülöttünk.
A csend nem feltétlenül jelent teljes némaságot
A technológia szerepe is változik, amikor elérkezik az este. Napközben az eszközeink folyamatosan újabb információkat és ingereket közvetítenek; megfelelően használva azonban ugyanezek a technológiák abban is segíthetnek, hogy tudatosabban alakítsuk ki az esti környezetünket.
Ezt a szemléletet képviseli az Anker soundcore Sleep A30, amelyet kifejezetten az alváshoz terveztek. A fülhallgató háromszintű zajcsökkentő rendszert használ: az aktív zajszűrés (ANC), a passzív zajszigetelés és az Adaptive Snore-Masking technológia együtt segítik a nyugodtabb alvási környezet kialakítását. Az ANC elsősorban az alacsony frekvenciájú zajok, például a közlekedés vagy a készülékek zúgásának csökkentésére szolgál, míg a passzív szigetelés a magasabb frekvenciájú hangok mérséklésében játszik szerepet.
A horkolás kezelésére a Sleep A30 külön megoldást alkalmaz: az intelligens töltőtok valós időben érzékeli és elemzi a horkolást annak hangereje és frekvenciája alapján, a fülhallgató pedig ehhez igazított maszkoló hangot játszik le. Fontos különbség, hogy a horkolás maszkolását ez a dedikált hangtechnológia végzi, nem az ANC.
A nyugodtabb környezet nem feltétlenül jelent teljes csendet. A Sleep A30 különböző alváshangokat, többek között AI Brainwave Audio-t, fehér zajt és meditációs hanganyagokat is kínál, emellett a készülékkel Bluetooth 5.4 kapcsolaton keresztül zene, podcast, vezetett meditáció vagy hangoskönyv is hallgatható elalváshoz.
Amikor a technológia már nem zavar, hanem elcsendesít
Az esti rutin szempontjából a forma legalább olyan fontos lehet, mint a funkció. A Sleep A30-at ezért 3D ergonomikus kialakítással és puha szilikonnal tervezték, az egyes fülhallgatók tömege körülbelül 3 gramm, így a kialakítás az oldalukon alvók számára is kényelmesebb viseletet céloz. Az eszköz egy feltöltéssel akár 10 órányi lejátszási időt kínál, a töltőtok pedig akár 5 éjszakára elegendő energiát biztosít. A cél nem az, hogy még egy eszközzel töltsük meg az éjszakát. Éppen ellenkezőleg: hogy a technológia végre segítsen lecsendesíteni azt, ami napközben folyamatosan körülvesz bennünket.
A pihenés is lehet tudatos döntés
A lelki egészség világnapja nemcsak arra emlékeztet, hogy időnként lassítsunk, hanem arra is, hogy a pihenésnek nem kell a nap végén megmaradt időnek lennie. Lehet tudatosan kialakított rutin: a telefon félretétele, a fények tompítása, néhány oldal egy könyvből, néhány perc csend – vagy éppen egy olyan esti környezet megteremtése, amelyben kevesebb külső inger éri az embert.
A technológia önmagában nem oldja meg a mentális túlterheltséget, és nem helyettesíti a megfelelő alvási szokásokat vagy szükség esetén a szakmai segítséget. De a megfelelően megválasztott eszközök támogathatják azt a kis átmenetet, amelyre a nap végén szükségünk van: a folyamatos zajból a nyugalomba való megérkezést.
Az Anker soundcore Sleep A30 most 59 899 forintért elérhető a Notebook.hu kínálatában.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Mit tudnak az új Google Pixel mobiltelefonok és okosórák?
A Google Pixel telefonok az Android rendszer csúcsát képviselik, közvetlenül a szoftveralkotótól. Ezeket a készülékeket úgy tervezték, hogy a legtisztább, legokosabb és legmegbízhatóbb okostelefonos élményt nyújtsák a felhasználóknak. A Pixel család legfőbb vonzereje a tiszta Android élményben rejlik, ami azt jelenti, hogy nincsenek felesleges, előre telepített alkalmazások vagy nehéz gyártói felületek, így a rendszer villámgyors és zökkenőmentes marad.
Naprakész és biztonságos rendszer
A Google kiemelkedő szoftveres frissítési támogatást biztosít, amellyel a telefonok hosszú éveken át naprakészek és biztonságosak maradnak. A prémium hardver és a fejlett mesterséges intelligencia ötvözeteként a Pixel készülékek piacvezető kameratechnológiával büszkélkedhetnek, amelyekkel lenyűgöző és természetes fotók készíthetők. A tulajdonosok az elsők között élvezhetik a legújabb exkluzív AI funkciókat, a valós idejű fordításokat és a mindennapi feladatokat megkönnyítő okosmegoldásokat. Legyen szó a csúcskategóriás modellekről vagy a kedvezőbb árú sorozatról, a Pixel telefonok minden helyzetben intelligens és megbízható társak.
Fejlett mesterséges intelligencia a Google készülékek rendszerében
A Google Tensor G6 elnevezésű, újgenerációs processzor köré tervezett okostelefon-család legfőbb mozgatórugója a mélyen integrált Gemini Intelligence, amely alapjaiban alakítja át azt, ahogyan a felhasználók interakcióba lépnek a mobilkészülékeikkel. Amikor valaki a hétköznapi rohanás közben, hangalapú diktálással próbálja meg elintézni a sürgős teendőit vagy válaszolni a beérkező üzenetekre, ez a fejlett mesterséges intelligencia azonnali és pontos segítséget nyújt.
Intelligens, hangalapú kezelhetőség, stúdióminőségű felvételek
A szoftver nem csupán mechanikusan rögzíti a kimondott szavakat, hanem intelligens módon kiszűri a beszédből a mindennapi kommunikációra jellemző felesleges töltelékszavakat, dadogásokat vagy nyelvtani hibákat, és a gondolatokat rögtön logikusan felépített, professzionális stílusú szöveggé formálja.
A vizuális tartalomgyártás és a vizuális élmények rögzítése terén a Pixel 11 sorozat mindhárom tagja teljesen új dimenziót nyit meg. A fejlett optikai rendszerek és a sokszoros nagyításra képes lencsék fontos eszközök ahhoz, hogy a felhasználó éles, kristálytiszta, stúdióminőségű fotókat és videókat készíthessen még akkor is, ha a megörökíteni kívánt pillanat távolról zajlik, vagy rendkívül nehéz fényviszonyok uralkodnak a környezetben. A beépített, azonnal aktiválódó éjszakai üzemmód feleslegessé teszi a hosszadalmas beállításokat vagy a mozdulatlan állványok használatát.
Az exponálógomb megnyomásának pillanatában részletgazdag, élénk színvilágú felvételek születnek, amelyek hűen visszaadják az átélt pillanatok hangulatát. Intenzív napsütésben is tökéletesen olvasható OLED kijelzők gondoskodnak arról, hogy a tartalomfogyasztás, a dokumentumok böngészése vagy a részletes térképes navigáció soha ne okozzon szemfáradtságot vagy vizuális kényelmetlenséget a felhasználó számára.
Mit tud a Google Pixel 11 Pro?
A Google Pixel 11 Pro a prémiumkategóriás okostelefonok piacát célozza meg, magában foglalva a legfrissebb hardveres és mesterséges intelligencia alapú újításokat. A készülék a nagyteljesítményű Google Tensor G6 alapra épül, amely fejlett, felhőalapú és helyi AI-funkciókat biztosít a mindennapi feladatokhoz. Kiemelkedő tulajdonságai közé tartozik a lenyűgöző, akár 3600 nites csúcsfényerőre képes, 120 Hz-es LTPO OLED kijelző, a bőséges rendszermemória, valamint a professzionális szintű, sokoldalú hátlapi kamerarendszer 5×-ös optikai zoommal. A Google ráadásul 7 éven át tartó szoftveres és biztonsági támogatást ígér az Android 17 rendszerrel debütáló modellhez, így hosszú távon is megbízható és naprakész csúcskészülék marad.
Miben különbözik az előzőektől a Google Pixel 11 Pro XL?
A Google Pixel 11 Pro XL a gyártó legnagyobb méretű csúcskészüléke, amely a prémiumkategóriás hardvert fejlett mesterséges intelligenciával ötvözi. A tágas, 6,8 hüvelykes, akár 3600 nites csúcsfényerőre képes LTPO OLED kijelző mögött a nagyteljesítményű Google Tensor G6 processzor és bőséges, akár 16 GB RAM dolgozik, biztosítva a zökkenőmentes helyi és felhőalapú AI-funkciókat.
A hátoldalon professzionális, 5x-ös optikai zoommal és akár 120x-os Pro Zoommal ellátott tripla kamerarendszer kapott helyet, amelyet egy nagyobb, 5115 mAh-s akkumulátor és 45W-os gyorstöltés támogat. Az Android 17 rendszerrel debütáló modellhez a Google 7 éven át tartó teljes körű szoftveres és biztonsági támogatást biztosít, így a készülék hosszútávon is a piac legokosabb és legmegbízhatóbb óriástelefonjai közé tartozik.
Ne feledkezzünk meg a Google okosórák kínálta lehetőségekről sem!
Az okostelefonok által kínált intelligens élményt tökéletesen kiegészítik a Google legújabb okosórái, amelyek ugyanezt a proaktív, gondoskodó filozófiát képviselik, folyamatos szimbiózisban a mobilkészülékekkel.
Ha a nap folyamán fokozódik a munkahelyi stressz, megemelkedik a pulzusszám, vagy rendszertelenné válik szívritmus, a csuklón lévő eszköz finom rezgéssel jelez, és személyre szabott légzőgyakorlatokat, rövid relaxációs ütemterveket kínál a túlhajszoltság elkerülése érdekében.
A nap 24 órájában aktív biometrikus szenzorok átfogó képet adnak az alvásminőségről, a fizikai megterhelés mértékéről és az aktuális energiaszintről, segítve a hosszútávú célok elérését. Mivel az órák szorosan együttműködnek a Pixel telefonokkal, a hívások diszkrét kezelése, az üzenetek áttekintése vagy a zenelejátszás irányítása mozgás közben, sportolás alkalmával vagy egy zsúfolt járművön utazva is teljesen észrevétlenné és kényelmessé válik, felszabadítva a felhasználót a folyamatos telefonkeresési kényszer alól.
Miért előnyös a Pixel rendszer?
A Pixel rendszer talán legmeggyőzőbb és a mindennapi használatot leginkább megkönnyítő tulajdonsága a gyártói korlátok lebontása és az eszközök közötti példátlan harmónia. A Quick Share technológia révén a fotók, a nagyméretű videók vagy a fontos dokumentumok megosztása nem csupán a Pixel telefonok és a különféle androidos eszközök között történik villámgyorsan, hanem az operációs rendszerek határait átlépve az iOS- és macOS-alapú környezetekkel is zökkenőmentesen, bonyolult kábelek vagy bizonytalan internetkapcsolat nélkül működik.
A háttérben meghúzódó intelligens energiagazdálkodás, a hosszú üzemidőt biztosító akkumulátorok és a fejlett vezeték nélküli gyorstöltési megoldások pedig garantálják, hogy a készülékek akkor álljanak rendelkezésre, amikor a legnagyobb szükség van rájuk, minimálisra szorítva vissza a konnektorhoz kötöttség kényszerét.
Az Android rendszerre épülő, átfogó frissítési garancia biztosítja, hogy a Pixel 11 széria okostelefonjai és az okosórák ne avuljanak el néhány hónap alatt, hanem az idő múlásával, a folyamatosan érkező új funkcióknak köszönhetően évről-évre okosabbá váljanak. A beépített Titan hardveres biztonsági chipek és az intelligens védelmi algoritmusok észrevétlenül, mégis maximális hatékonysággal őrzik a felhasználók személyes adatait, így az online bankolás, a bizalmas levelezés vagy a digitális iratok kezelése teljes biztonságban történhet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Gőzölés, robotkarok és fényterápia: átfogó innovációs dömpinggel zárta az IFA-t a Dreame
A hazai robotporszívó-szegmens első számú szereplőjeként mutatta be legújabb fejlesztéseit a Dreame az idei berlini IFA kiállításon.
A márka több mint 2400 négyzetméteren vonultatta fel újdonságait, köztük a legfrissebb csúcsmodelljeit. A robotporszívók mellett bemutatkoztak az új száraz-nedves takarítógépek, a pehelykönnyű Air rúdporszívó-család, a legfrissebb szépségápolási eszközök, valamint a Dreame legújabb robotfűnyírója is.
Új zászlóshajók a robotporszívók piacán
Berlinben kiemelt szerepet kapott a robotporszívók új generációja, élén a népszerű Aqua10 Roller Complete közvetlen utódjával, az Aqua20 Pro Ultra Roller S Complete modellel. A készülék akár 180°C-os forró gőzzel oldja fel a makacs zsírt és a beszáradt foltokat, laboratóriumi tesztek alapján 99,999%-os baktériummentesítést garantálva. A továbbfejlesztett hengermodul képes 8 centiméterre kinyúlni, így a bútorok alatt, sarkokban és mélyedésekben is alapos felmosást végez. A tájékozódásról a dupla nagylátószögű kamerával és AI OmniSight 4.0 rendszerrel ellátott navigáció gondoskodik, amely több mint 320 különböző akadálytípust ismer fel, míg a ProLeap technológiának köszönhetően az 5 centiméteres szimpla küszöbökkel és az akár 10 centiméteres dupla szintkülönbségekkel is megbirkózik.
A Dreame új csúcskategóriáját a kiállításon debütáló X60 Pro széria jelenti, amely három különböző változatban mutatkozott be. Az X60 Pro Ultra Complete a mindentudó dokkolóállomással felszerelt klasszikus kivitel, az X60 Pro Master kompakt kialakításával és közvetlen vízvezeték-csatlakozásával tökéletesen beépül az otthonunkba, míg az X60 Pro Matrix a különféle padlótípusok egyedi kezelésére optimalizált megoldás. A sorozat mindegyik tagja 42 000 Pa szívóerővel bír, és a hajszálak, valamint a kisállatszőrök feltekeredését gátló HyperStream Detangling 2.0 kefékkel dolgozik. A széria legfontosabb fejlesztése a Dual UltraExtend megoldás: az oldalkefe akár 12, a felmosóegység pedig 18 centiméterrel nyúlik ki a precíz szegélytakarításért. A komplex lakásokban való magabiztos mozgást az AI OmniSight 3.0 navigáció vezérli, a PowerMaster 11A villámgyors töltési technológia pedig gondoskodik a gyors újratöltésről a nagyobb terek hatékony tisztításáért.
Gőzerővel érkeznek az új száraz-nedves porszívók
A száraz-nedves takarítógépek mezőnyében a Dreame T16 Pro Steam hívta fel magára a figyelmet. A modell karcsú kialakításának köszönhetően a legalacsonyabb bútorok alá is befér, legnagyobb előnye pedig a 200°C-os forró gőz, amely vegyszerek nélkül pusztítja el a kórokozók 99,9999%-át, miközben TÜV minősítése garantálja a fapadlók kíméletes tisztítását. A kategória másik berlini újdonsága a Dreame T16 Ultra, amely az EdgeHunter technológiát hozza el a szegmensbe egy rugalmas, kerek felmosópárnával kiegészítve a főkefét. Ez a mozgatható kiegészítő szegélyek mentén 5 milliméterrel, alacsony bútorok alatt pedig akár 30 milliméterrel nyúlik ki..
Pehelykönnyű vezeték nélküli porszívók
A Dreame Air széria a márka első PenStyle, azaz különösen karcsú és könnyű formavilágú vezeték nélküli porszívócsaládja. A mindössze 1,1 kilogrammos Dreame Air Station egy kézzel is kényelmesen irányítható, 360 fokban forgó feje révén a legszűkebb helyekre is befér, miközben 24 000 Pa szívóerőt és akár 40 perces üzemidőt nyújt. A használatot egy önürítős dokkolóállomás teszi teljessé, amely a töltés mellett automatikusan porzsákba üríti a portartályt. A sorozat másik tagja, a Dreame Air AquaCycle Pro a száraz porszívózás mellett a felmosást is megoldja a Z30 AquaCycle Pro alapján továbbfejlesztett, népszerű nedves takarítómoduljával.
Szintet lép a szépségápolás is
A márka a személyes gondoskodás terén is újdonságokkal érkezett. A Dreame Pocket Aura kompakt hajszárító intelligens hőmérséklet-szabályozással óvja a fejbőrt, míg a beépített plazmaionos technológia kisimítja a tincseket és ragyogó fényt kölcsönöz a frizurának. A Dreame AirAuto automata hajformázó légáramlás segítségével önműködően tekeri fel a hajat a formázófejre, feleslegessé téve a kézi csavargatást. A Dreame Chrona LED fényterápiás arcmaszk pedig 280 beépített leddel és öt hullámhossztartománnyal kínál személyre szabott, 10 perces vezeték nélküli bőrápolási kezeléseket.
Intelligens robottechnológia a kertben
A beltéri tapasztalatok a kertgondozásban is megjelentek: a kiállításon bemutatkozott az összkerékhajtású Dreame A4 AWD Pro robotfűnyíró. A gép OmniSense 4.0 lézeres-kamerás navigációval tájékozódik, az EdgeMaster 4.0 robotkaros technológiájával a szegélyek mentén is precízen dolgozik, miközben az akár 90%-os lejtők leküzdésével a legnehezebb terepeken is megállja a helyét.
A Dreame X60 Pro széria készülékei már elérhetők a hazai kínálatban, míg a többi bemutatott újdonság fokozatosan, az idei év folyamán, illetve 2027 első felében érkezik meg a magyar piacra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Megnyílt a MediaMarkt 41. áruháza az Allee-ban
-
Ipar2 hét ago
Lehet izgalmas egy gyereknek a mesterséges intelligencia vagy egy gyártósor?
-
Ipar2 hét ago
Nagyformátumú 3D nyomtatás közvetlenül a gyártásban
-
Mozgásban2 hét ago
A Honda bemutatja a Prelude Limited Edition modellt
-
Egyéb kategória2 hét ago
Egy arany- és három ezüstérmet nyert a magyar csapat a szakmák világbajnokságán
-
Gazdaság2 hét ago
Az összes hitelállomány több mint egyötödét támogatott lakáshitelek teszik ki
-
Gazdaság2 hét ago
Gyakorlatorientált képzések: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége
-
Gazdaság2 hét ago
Négy év elektromos flottatapasztalat: akár 10 százalékos költségmegtakarítás érhető el megfelelő infrastruktúrával







