Zöld

Melyik alumínium dobozt lehet újrahasznosítani?

alumínium

A válasz egyszerű: mindegyiket! Az élhetőbb, tisztább környezet közös érdekünk.

A visszaváltásuk, majd újrahasznosításuk kevesebb energiafelhasználást, következésképpen kisebb környezeti terhelést jelent. Ráadásul a visszaváltó automaták, amelyek a legjobb megoldást kínálják, még adnak is érte pár forintot.

Sörös, üdítőitalos, teás vagy energiaitalos doboz – az aludobozok visszaváltása elsősorban nem a pénzről, hanem a környezetünkről szól. Egymilliárd darab alumíniumdobozt bocsátanak ki évente csak Magyarországon, világviszonylatban ez a szám eléri a 250 milliárdot. Ez az egyébként is elképzelhetetlen mennyiség rengeteg hulladékot, üres italosdobozt jelent. A jó hír ebben az, hogy alumíniumról van szó, tehát értékes hulladékként jelentkezik a háztartásokban, és nem csak azért, mert ha visszaváltjuk, pár forintot kaphatunk darabjáért, hanem azért is, mert olyan nyersanyagról van szó, amely végtelenszer és költséghatékonyan újrahasznosítható. Azzal pedig, ha bent tartjuk a körforgásban az üres aludobozainkat, a környezetvédelemért is tettünk egy lépést.

A környezet megóvása felelősség

A magyar lakosság környezettudatos gondolkodása, a szelektív hulladékgyűjtésre mutatott hajlandósága és tájékozottsága az újrahasznosítás környezetre tett pozitív hatásáról, európai viszonylatban is magasnak mondható, derült ki az Every Can Counts 2022-ben végzett – a magyar piacra is kivetített – kutatásából: a megkérdezett magyarok több mint fele (56 százaléka) rendszeresen külön gyűjti az otthon fogyasztott italos dobozokat. Ez biztató arány, azonban ez még növelhető is lehetne. Sajnos sokan a visszaváltott aludobozok értékét nem tartják elegendőnek, így a dobozok a visszaváltó automatákig már nem jutnak el.

Ez ellen pedig csak szemléletváltással lehet tenni: az alumíniumdobozok visszaváltásával tehetünk a környezetünk védelméért, és valami sokkal nagyobb kezdeményezésnek lehetünk részesei, ami messze túlmutat azon, amit pénzben visszakapunk az automatákból.

Váltsuk vissza: tartsuk körforgásban!

Az alumínium dobozok visszaváltása sokkal többet jelent a jövőnknek, mint azt gondolnánk. Környezetünk stabilitása és fenntarthatósága tőlünk, fogyasztóktól függ, ugyanis a legapróbb tudatos döntésünk is hozzájárulhat a természeti környezetünk megóvásához.

Ha tudatosítjuk magunkban, hogy az általunk megtermelt hulladéknak miért és hol van a legjobb helye, ha nem az anyagi viszonzást, hanem a környezettre tett pozitív előnyöket nézzük, sokat tehetünk egy élhetőbb jövőért.  A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése az egyik olyan kulcsfontosságú tevékenység, amelyet az éghajlatváltozás elleni küzdelemben megtehetünk.

„Csak az alumíniumdobozok újrahasznosításával 4 millió tonna szén-dioxidot takaríthatunk meg évente, ami egyenértékű egy 470 000 lakosú európai város éves kibocsátásával. Egy aludoboz újrahasznosítása 95 százalékkal kevesebb energiába kerül, mint egy új előállítása, és ez az alumínium esetében azt is jelenti, hogy végtelenszer megtehető, anélkül, hogy romolna a nyersanyag összetétele”

– erősítette meg Vida Péter, a Minden Doboz Visszajár magyarországi képviselője, a Returpack Kft. operatív vezetője.

Aludobozok jótékony célokra

Aki nem azért a pár forintért vinné vissza az üres dobozait, mert beváltaná az érte kapott összeget a kijelölt szuper- és hipermarketekben, dönthet úgy is, hogy jótékony célra használja fel az aludobozok értékét: a kijelölt SPAR áruházaknál elhelyezett Minden Doboz Visszajár automatáknál lehetőség van a Magyar Máltai Szeretetszolgálat javára is felajánlani az összeget.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Zöld

Az ABB Európa egyik legnagyobb megújuló hidrogén-projektjében működik együtt a Lhyfe és a Skyborn cégekkel

hidrogén

Az ABB együttműködik a megújuló hidrogén előállításában vezető Lhyfe céggel és a megújuló energiaforrások terén világelső Skyborn céggel, hogy közösen valósítsák meg és optimalizálják Európa egyik legambiciózusabb megújuló hidrogénprojektjét, a SoutH2Portot.

A Lhyfe és a Skyborn által üzemeltetett új hidrogéntermelő üzem a svédországi Söderhamn községben lesz, és a Skybornnak a közeli Storgrundetben lévő 1 GW-os tengeri szélerőművéhez csatlakozik. A teljes üzembe helyezését követően a 600 MW beépített teljesítményű létesítmény várhatóan naponta mintegy 240 tonna hidrogént fog előállítani, és ezzel Európa egyik legnagyobb megújuló hidrogénszállítójává válik.

„Ez az együttműködés kulcsfontosságú része mind a hidrogéntermelés, mind a tengeri szélerőművek területén követett stratégiánknak”

– mondta Brandon Spencer, az ABB Energy Industries vezetője.

„A mostanihoz hasonló partnerségi együttműködések hozzájárulnak a zökkenőmentes ellátási lánc megteremtéséhez, amely elengedhetetlen az energetikai átmenet felgyorsításához. A hidrogén az ipari és a közlekedési szektor szén-dioxid-mentesítésének elősegítésével döntő szerepet játszik a világ éghajlati céljainak elérésében.”   

A vállalatok által aláírt szándéknyilatkozat szerint az ABB kulcsfontosságú szakértelmet nyújt a hidrogén- és villamosenergia-termelés integrációjának optimalizálásához a teljes ökoszisztémában, beleértve az automatizálási, az elektromos és a digitális technológiákat, továbbá hozzájárul a térségben és annak tágabb környezetében megvalósuló, méretezhető, kereskedelmi célú energiaátalakítási projektek fejlesztéséhez. A cél a Power-to-X átalakítási technológiák összekapcsolásában, integrálásában rejlő lehetőségek feltárása. Ezekkel a technológiákkal a megújuló forrásból származó villamos energia szén-dioxid-semleges energiahordozóvá, például hidrogénné alakítható, illetve segítségükkel megoldható az energia későbbi felhasználást biztosító tárolása is.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy egy olyan globális technológiai vezető vállalat, mint az ABB, amely osztja a SoutH2Port projektben alkalmazandó Power-to-X lehetőségeibe vetett meggyőződésünket, csatlakozott a Lhyfe-fal való együttműködésünkhöz. Bízom abban, hogy az ABB segítségével, az e területen meglévő kiemelkedő szakértelmével a következő szintre tudjuk emelni ezt a projektet”

– mondta Olle Hedberg, a Skyborn Sweden vezérigazgatója.

„Szakértelmünk és megoldásaink egyesítésével költséghatékonyan és biztonságosan növelhetjük a megújuló hidrogéntermelésben rejlő értékteremtést”

– mondta Jens Marquardt, a Lhyfe észak-európai régióért felelős vezetője.

„A Skyborn tengeri szélenergia terén elért eredményei, a Lhyfe megújuló hidrogéntermelésben szerzett szakértelme az ABB technológiai szakértelmével párosulva új lehetőségeket teremt a megújuló hidrogéntermeléssel összekapcsolt Power-to-X megoldások nagyüzemi léptékű megvalósítására.”

Az új üzem támogatni fogja a svéd energiarendszer szén-dioxid-mentesítését, akár közvetlenül a hidrogén előállításával, akár a finomított üzemanyagok, például metanol, fenntartható repülőgép-üzemanyag vagy ammónia, előállításával – így járulva hozzá a kormány azon tervéhez, hogy Svédország 2045-re a világ első fosszilis energiahordozóktól mentes országa legyen. A SoutH2port az új munkahelyek és üzleti lehetőségek megteremtésével tovább növeli a régió és a helyi közösség vonzerejét és versenyképességét.

A Lhyfe egy európai, az energetikai átállás ügye mellett elkötelezett vállalatcsoport, amely zöld és megújuló hidrogén gyártására és szállítására szakosodott. Gyártóüzemeivel és projektportfóliójával arra fókuszál, hogy ipari mennyiségben biztosítson hozzáférést a zöld és megújuló hidrogénhez, és lehetővé tegye egy olyan kedvező energiamodell létrehozását, amely képes az ipar és a közlekedés teljes ágazatainak szén-dioxid-mentesítésére. A Lhyfe 2021-ben avatta fel a világ első ipari méretű, tengeri szélerőműparkkal összekapcsolt zöld hidrogéntermelő üzemét.  2022-ben a Lhyfe üzembe helyezte a világ első tengeri zöld hidrogéntermelő kísérleti platformját. A Lhyfe 11 európai országban van jelen, és 2022 végén 150 alkalmazottat foglalkoztat. A vállalatot a párizsi Euronext tőzsdén jegyzik. www.lhyfe.com.

A tengeri szélerőmű-fejlesztés és -üzemeltetés terén úttörő és vezető szerepet betöltő Skyborn több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik, és világszerte mintegy 7 GW kapacitású, felépített, jóváhagyott vagy kivitelezés alatt álló beruházást tudhat magáénak, amely a teljes tengeri szélerőmű-értékláncot lefedi, beleértve a zöldmezős fejlesztést, a mérnöki és tervezési munkát, a beszerzést, a finanszírozást, a kivitelezés irányítását és az eszközkezelést. A Skyborn portfóliójába tartozik egy összesítve 30 GW-nál nagyobb, a fejlesztés különböző fázisaiban lévő, globális projektcsomag. A németországi székhelyű vállalat világszerte 14 piacon van jelen. www.skybornrenewables.com.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Zöld

A világ legnagyobb vertikális farmja a Siemens technológiájával kezd szárnyalni

vertikális

A Bustanica beltéri kertészetének hozamát és fenntarthatóságát növeli a Siemens automatizálási és épületfelügyeleti megoldásaival.

A frissen átadott, 40 millió dollár értékű dubaji létesítmény, amely a maga nemében a legnagyobb a világon, az Emirates Crop One tulajdona. A vegyes vállalatot a több mint száz légitársaságot kiszolgáló Emirates Flight Catering és a csúcstechnológiás beltéri vertikális növénytermesztés vezető vállalata, a Crop One Holdings hozta létre.

A mintegy 5 focipálya területét kitevő beltéri farmjuk egészét áthálózták a Siemens integrált technológiájával, amely egyszerre növeli a termesztés hatékonyságát és csökkenti a hulladék mennyiségét, így fokozza a létesítmény fenntarthatóságát. Az épületfelügyeleti rendszer vezérli és monitorozza a légkondicionálást és a szellőztetést, míg az automatizációs- és vezérlőrendszerek a fény, valamint a széndioxid-szint szabályozásával teremtenek optimális feltételeket a növények fejlődéséhez. A motorok az automatizált állomásokkal együtt gondoskodnak arról, hogy a növények mindig a megfelelő mennyiségű tápanyaghoz és vízhez jussanak, a termesztő állványok áramellátását pedig elektromos komponensek biztosítják. A bevezetett automatizálási megoldásokat kommunikációs hálózatba csatolták, amelyet ugyancsak a Siemens kiberbiztonsági technológiája véd.

A Bustanica a lehető leghatékonyabb vízhasználatra tervezte rendszerét. Az elpárolgó víz visszanyerésével és újrahasznosításával a megoldás például egy hasonló hozamú hagyományos, kültéri farmhoz képest 250 millió literrel kevesebb vizet használ éves szinten. A 30 658 négyzetméter alapterületű vertikális kertészet összességében 95 százalékkal kevesebb vizet fogyaszt, mint a hagyományos mezőgazdaság, ugyanakkor évente 1 millió kilogramm terményt szállít gyom- és rovarirtó szerek használata nélkül.

Elsőként a Dubajba tartó vagy onnét induló járatok légi utasai kóstolhatják meg a Bustanica terményeit. A vállalat azonban tervezi, hogy leveles zöldségeit és más terményeit a helyi szupermarketeknek is értékesíteni fogja, mivel az ellenőrzött körülmények között termesztett növények fogyasztásra készen csomagolhatók. Az Emirates Flight Catering folyamatosan új megoldásokat vezet be, hogy az ügyfelek kedvében járjon, optimalizálja működését és minimalizálja környezeti lábnyomát. A Siemens technológiájával a cég vertikális kertészete közelebb viszi a termesztést a fogyasztókhoz, ami egyszerre növeli a létesítmény hatékonyságát és fenntarthatóságát.

A kültéri gazdálkodáshoz képest a beltéri, vertikális farmok akár 100-szor nagyobb termelékenységet is elérnek, mivel teljes mértékben szabályozzák a növénytermesztés körülményeit, így egész évben szállítanak. Az innovatív ágazat gyorsuló ütemben bővül, és olyan globális problémákat enyhíthet, mint az élelmezés bizonytalansága, a megművelhető területek szűkössége és a munkaerő hiánya, másrészt a vegyszermentes termények iránti kereslet kiszolgálásában jut mind nagyobb szerephez. A Markets and Markets elemző cég adatai szerint a vertikális farmok piaca tavaly 3,6 milliárd dollár volt, 2026-ra pedig eléri a 9,7 milliárd dollárt, azaz évente átlagosan 25 százalékkal fog bővülni.

A Siemens számára nem ez az első kapavágás a területen. A vállalat technológiája segíti többek közt a cseh GreenTech és az amerikai 80 Acres Farms beltéri kertészeti létesítményeinek és folyamatainak vezérlését, automatizálását és optimalizálását is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Zöld

Új szoftverrel támogatja a szén-dioxid-mentesítést a Schneider Electric

schneider

Az energiafogyasztás és a károsanyag-kibocsátás csökkentése, hozzáférés energiapiaci információkhoz, kapcsolat építése klímabarát működést segítő szolgáltatókkal – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új szoftver ökoszisztémája, a Zeigo. A mérettől függetlenül minden vállalkozás számára számos előnyt kínáló új rendszer kiegészíti a társaság meglévő fenntarthatósági tanácsadási szolgáltatásait, és bővíti a digitális megoldások növekvő portfólióját.

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat meglévő, a fenntarthatósági törekvéseket támogató digitális eszközeit egyesítette egy új, SaaS (Software-as-a-Service – szoftver, mint szolgáltatás) alkalmazásban, a Zeigo Activate-ben. A megoldást a kis- és középvállalkozások (kkv) szén-dioxid-mentesítésének elősegítésére tervezték. A Schneider Electric fenntarthatósági szakértői által kifejlesztett új alkalmazás túlmutat a piacon már létező rendszereken, mivel az egyszerű kibocsátás-számítások mellett személyre szabott dekarbonizációs ütemtervvel és regionális megoldásszállítói piactérrel is segíti a felhasználókat.

A kkv-kra egyre nagyobb nyomás nehezedik a dekarbonizáció kapcsán, részben az ügyfelek elvárásai, részben pedig az új globális szabályozások és kötelezettségek miatt. A Zeigo Activate segít ezeknek a cégeknek a kibocsátásuk mérésében, a karbonlábnyomuk csökkentésére vonatkozó célok meghatározásában és a dekarbonizációs erőfeszítések felgyorsításában azáltal, hogy biztosítja a szükséges eszközöket és tudást ahhoz, hogy az elképzeléseik megfogalmazása után gyorsan eljuthassanak a cselekvésig.

„A kkv-kat számos akadály tartja vissza a szén-dioxid-mentesítéstől, többek között a tudatosság hiánya, a jól használható eszközök elérhetősége és az erőforrásokhoz való korlátozott hozzáférés. A Zeigo Activate egyszerű, megvalósítható megoldások biztosításával kiegyenlíti az esélyeket ezen vállalatok számára. Az alkalmazás forradalmasíthatja a kkv-k szén-dioxid-mentesítésének módját, miközben jelentős értéket teremt a teljes értékláncuk kibocsátásának kezelésére törekvő cégeknek, mérettől függetlenül. A Zeigo-val minden szervezet saját kezébe veheti a dekarbonizációt és izgatottan várjuk, hogy ez az ökoszisztéma hogyan fogja felgyorsítani ügyfeleink útját a nettó zéró kibocsátás elérése felé” – jelezte az új megoldás kapcsán Steve Wilhite, a Schneider Electric fenntarthatósági üzletágának elnöke.

A Zeigo által kínált eszközöket többek között az energiafogyasztásuk és kibocsátásuk csökkentésére, az energiapiaci információkhoz való hozzáférésre és az energiahatékonysági megoldásokat vagy éppen zöld energiát kínáló szolgáltatók könnyebb elérésére is használhatják a vállalkozások.

A Zeigo Activate a Schneider Electric két meglévő, Zeigo névre átkeresztelt digitális megoldása mellé érkezik, amelyeket úgy terveztek, hogy megfeleljenek bármilyen méretű szervezet szén-dioxid-csökkentési igényeinek. A korábban Zeigo néven ismert Zeigo Power lehetővé teszi Európában a felhasználók számára a megújuló forrásból származó energia kapcsán villamos áram vásárlási szerződésekre (Power Purchase Agreements – PPA) vonatkozó tenderek digitális kiírását, így lényegesen egyszerűbbé válik a tiszta energia beszerzése. A korábban NEO Network néven ismert Zeigo Network – melynek már több mint 600 vállalat a tagja -, összeköti a hasonlóan gondolkodó cégeket a szén-dioxid-mentesítés felé vezető úton. A szoftverplatform hozzáférést biztosít a szükséges tudáshoz, a közösségi kapcsolatokhoz és egy robusztus megoldásszállítói piactérhez.

További információk a Zeigo-ról itt: https://zeigo.com/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés

Friss