Mozgásban
A 10 legfurcsább közlekedési szabály, amit ismernünk kell, ha külföldön autózunk
Minden országban van jó pár olyan közlekedési jogszabály, amelynek célja elsősorban a közúti biztonság növelése, valamint mások tiszteletben tartása.
Egyes jogszabályok azonban mind a helyi, mind az országba látogató sofőrök számára furcsának tűnhetnek. Az autóadatokkal foglalkozó carVertical cég szakértői összegyűjtötték, melyek a járművezetésre vonatkozó legszokatlanabb szabályok a nagyvilágban.
Lassú áthaladás a pocsolyákon
Minden bizonnyal sok gyalogos tapasztalta már azt a kellemetlenséget, amikor egy esőben száguldó autó lefröcsköli. Ha az Egyesült Királyságban egy ilyen felelőtlen sofőrt a hatóságok rajta kapnak, a körülményektől függően 100–5000 font közötti pénzbírságot, valamint büntetőpontokat is szabhatnak ki rá.
Zéró tolerancia a zajjal szemben
A svájciak különösen fontosnak tartják az éjszakai nyugalmat, így a zajkeltést számos jogszabállyal korlátozzák. 22:00 és 7:00 óra között például tilos hangosan becsapni a járművek ajtaját, a motorháztetőt vagy a csomagtartó fedelét.
A gépkocsivezetők hirtelen gyorsítással sem zavarhatják meg a lakott területek nyugalmát. Piros lámpánál várakozás közben a motort le is kell állítani.
A legfurcsább szabályokat az USA-ban hozták
Az autókkal kapcsolatos legszokatlanabb jogszabályokat az Egyesült Államokban alkalmazzák. Az ohiói Youngstownban az autókból például nem fogyhat ki a benzin. A város vezetése arra kötelezi a járművezetőket, hogy tartsanak elegendő üzemanyagot a tartályban, hogy az elakadt járművek ne akadályozzák a forgalmat a kereszteződésekben, és ne veszélyeztessék a többi közlekedőt.
New Jersey-ben szigorúan ellenőrzik a személyre szabott rendszámok kiadását. Ha egy sofőrt elkapnak, mert ittasan vagy felelőtlenül vezetett, a büntetés részeként 10 évre eltiltják attól is, hogy egyedi rendszámtáblát kaphasson.
A Delaware állambeli Fenwick Islanden tilos járműben aludni, átöltözni vagy főzni.
Vezetéskor minden zavaró tényezőt ki kell zárni
Vezetés közben a zavaró körülmények akadályozhatják a jármű megfelelő irányítását, ezért egyes országokban a jogalkotók igyekeznek saját maguktól is megóvni a járművezetőket. Cipruson például tilos vezetés közben enni vagy inni.
Ablakon kinyújtott kéz
Ausztráliában tilos a járművezetőknek úgy vezetni, hogy a testük bármely része kilóg az ablakon. A szabályozás célja, hogy megelőzze a különféle baleseteket, amikor egy autó más járművek mellett halad el. Az egyetlen kivétel az lehet, amikor az autó irányjelzői nem működnek, és a vezetőnek jeleznie kell a tervezett manővert a többi közlekedőnek.
A fedélzeti kamera használata nem mindenhol engedélyezett
Svájcban tilos a forgalmat folyamatosan filmezni – a kamerát kizárólag kiemelt közúti események rögzítésekor lehet bekapcsolni. A filmre felvett személyeket tájékoztatni is kell arról, hogy rögzítik őket. Hogy ez a gyakorlatban hogyan valósul meg, az még a svájciak számára is fogós kérdés lehet.
„Míg egyes országokban engedélyezik a járművezetők számára, hogy a közlekedési események körülményeinek bizonyítására menetrögzítő kamerákat használjanak, más országokban ezeknek a használata szigorúan ellenőrzött vagy teljes mértékben tilos”
– árulja el Matas Buzelis, a carVertical járműpiaci szakértője.
Ebben a tekintetben alighanem a portugál jogszabályok a legszigorúbbak – az ország területén tilos a közlekedés többi résztvevőjéről felvételt készíteni, és magát a kamerát sem szabad az autóban tartani. Luxemburgban szintén tiltják a fedélzeti kamerák használatát, de itt nem szabályellenes, ha a készülék az autóban van.
Németországban és Belgiumban engedélyezettek a műszerfali kamerák, de a felvételek felhasználására egyértelmű szabályok vonatkoznak a felvett személyek jogainak védelmében.
Autóban nincs helye a beszélgetésnek
Rengeteg közlekedési balesetet okoz, hogy a sofőrök figyelmét elvonja valami. A balesetek számának csökkentése érdekében 2015-ben bevezettek egy jogszabályt Franciaországban, amely vezetés közben tiltja a fej- és fülhallgató használatát.
A szabályzat szerint a telefonon beszélő sofőr még kihangosító berendezéssel sem tud teljes mértékben a vezetésre koncentrálni, mert így is fennáll a veszély, hogy balesetet okoz. Ez a tilalom más járművezetőkre, köztük a kerékpárosokra is vonatkozik.
Úthasználat csak bizonyos napokon
Az óriási forgalom mérséklésére Manilában, a Fülöp-szigetek fővárosában megszabják, hogy bizonyos utakat mely napokon lehet használni. Ha például egy autó rendszáma 1-re vagy 2-re végződik, hétfőnként 7 és 19 óra között nem közlekedhet bizonyos utakon. Egyes sofőrök azonban a törvényt kijátszva két autót használnak, és mindig az aznap engedélyezett kocsival kelnek útra.
Az ázsiai országokban másként próbálják korlátozni az autók mozgását. Az indonéziai Jakartában például bizonyos utcákat és utakat csak olyan autók használhatnak, amelyekben legalább 3 személy utazik.
Előírás a tiszta autó
A Romániába utazó sofőröknek rendszeresen gondoskodniuk kell autójuk tisztaságáról. Ha a rendőrök azt látják, hogy a jármű ablakai koszosak és akadályozzák a sofőrt a kilátásban, pénzbírságot szabhatnak ki.
A jogszabály nem határozza meg, hogy milyen mértékű szennyezettséget kell koszosnak ítélniük a rendészeknek, ezért a közlekedési hatóságok minden esetet egyedileg bírálnak el.
Jégen közlekedve nem kell biztonsági övet használni
Észtországban télen speciális jégutakat alakítanak ki bizonyos helyeken, hogy a járművezetők átkelhessenek a tavakon vagy folyókon, és gyorsabban elérjék az úticéljukat. A jégen való vezetésre azonban szigorú szabályozás vonatkozik, ezért a járművezetőknek különösen elővigyázatosnak kell lenniük.
A jégtakarón haladva tilos más járműveket megelőzni, és az utazás során nem szabad bekapcsolni a biztonsági övet. A jégutakat csak a nappali órákban lehet igénybe venni, és a látótávolságnak legalább 300 méternek kell lennie. Ködös napokon, amikor ennél rövidebb távolságra lehet csak ellátni, tilos a jeges utakon közlekedni.
„Bár furcsának tűnhet az a szabály, hogy a jégen nem szabad bekötni a biztonsági övet, de kétségtelen, hogy így könnyebb kijutni a járműből baleset esetén, ha az autó alatt beszakad a jég”
– mondja Buzelis.
Cikkünk csak tájékoztató jellegű, és nem minősül jogi iránymutatásnak. Előfordulhat, hogy a fent leírtak nem felelnek meg mindenben a legújabb jogszabályoknak.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Sivatagi misszió és önzetlen segítség: A St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával vág neki Afrikának a Heves vármegyei csapat
Január 23-án elstartolt a világ egyik legnagyobb amatőr tereprallyja, a Budapest-Bamako Rally.
Az idei embert próbáló távnak egy Heves vármegyei különítmény, „A szabadság vándorai” csapata is nekivágott. Azonban számukra a kalandokkal teli utazás nem csupán a technikai sportról és a kilométerek leküzdéséről szól: a csapat a St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával, jelentős adománnyal és humanitárius céllal indul útnak Sierra Leone fővárosa, Freetown felé.
A Budapest-Bamako Rally idei útvonala rendkívüli kihívások elé állítja a résztvevőket. A bélapátfalvai Berecz Adrián, Berecz Patrik, Farkas László, valamint a mikófalvi Kovács Péter egy alaposan felkészített, közel háromtonnás Volvo terepjáróval vágnak neki az 5000 kilométeres afrikai szakasznak. Az útvonal az Atlasz-hegységen, Mauritánia dűnéin és Szenegál szavannáin halad keresztül. A szervezői tájékoztatás szerint a résztvevőknek számolniuk kell szigorú katonai ellenőrzőpontokon való átkeléssel, nehezen járható patakvölgyekkel és szélsőséges éjszakai időjárási körülményekkel. A csapat a biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében – a vallási érzékenységre való tekintettel – módosította a jármű oldalán helyet kapó támogatói megjelenéseket is, megelőzve az esetleges atrocitásokat a muszlim többségű országokban.
Bár a csapat számára a kalandvágy az elsődleges hajtóerő, útjuk valódi célját a jótékonyság adja, így autójuk rakterében a pótkerék és a szerszámok mellett a legfontosabb helyet az adományok foglalják el. Az indulást megelőző adománygyűjtő akció során ruhákat, játékokat és írószereket gyűjtöttek, amit a tagok személyesen juttatnak el a rászoruló afrikai családoknak, amit a rally hivatalos humanitárius projektjeinek már korábban átutalt jelentős pénzügyi támogatás egészít ki. A csapat elszántsága és szolidaritása ráadásul akkor sem törne meg, ha az autó cserben hagyná őket: hitvallásuk szerint akár stoppal is eljutnak a célállomásig, hogy a segítség mindenképpen célba érjen.
A St. Hubertus büszke arra, hogy egy ilyen nemes célú és bátor kezdeményezés mellé állhatott. A márka szellemisége és a csapat céljai közösek: mindkettő a barátság erejére és a közös élményekre épít. A versenyzők számára ez az út sokkal több, mint egy verseny: az együtt leküzdött kihívásokról, a sivatagi nehézségek közepette tanúsított baráti kitartásról és egy olyan inspiráló teljesítményről szól, amely példása mutatja be az összetartozás erejét. A St. Hubertus hisz abban, hogy a legemlékezetesebb kalandok a valódi baráti közösségekben születnek, legyen szó a felkészülés hónapjairól vagy a Szahara dűnéiről. A támogatás így nem csupán az úthoz szükséges eszközöket biztosítja, hanem jelzi a St. Hubertus elkötelezettségét az emberi teljesítmény és a segítő szándék mellett.
A csapat kalandjait és a humanitárius segély útját a következő hetekben folyamatosan nyomon követhetik a St.Hubertus hivatalos social média csatornáján.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A gumi defekt javítás mennyi időt vesz igénybe
Egy defekt mindig váratlanul történik, és az első kérdés szinte minden autós fejében ugyanaz: mennyi idő alatt lehet újra biztonságosan továbbhaladni. A válasz több tényezőtől függ, de megfelelő körülmények között a javítás általában gyorsabban megoldható, mint azt sokan gondolják.
Mitől függ a javítás időtartama
A defekt javítás ideje elsősorban a sérülés típusától függ. Egy futófelületen keletkezett szúrás javítása általában egyszerűbb és gyorsabb, míg az oldalfalsérülés gyakran már nem javítható, ilyenkor csere szükséges. Szintén befolyásolja az időt az abroncs mérete, a felni típusa, valamint az, hogy a kerék könnyen hozzáférhető-e az adott járművön.
Átlagos javítási idő
Egy hagyományos, javítható defekt esetén a teljes folyamat jellemzően 20–40 percet vesz igénybe. Ebbe beletartozik a kerék leszerelése, az abroncs szétszerelése, a sérülés javítása, a centrírozás és a visszaszerelés is. Ha csere szükséges, az időtartam általában hasonló, feltéve hogy a megfelelő méretű gumi rendelkezésre áll.
Helyszíni javítás mobil gumiszervizzel
Mobil gumiszerviz esetén a javítás a jármű helyszínén történik, így nincs szükség autómentésre vagy szervizbe szállításra. Ez önmagában jelentős időmegtakarítást jelent. A teljes beavatkozás így sok esetben kevesebb idő alatt lezajlik, mintha az autót el kellene juttatni egy műhelybe.
Mikor tart tovább a javítás
A javítás ideje megnőhet, ha a felni is sérült, ha több abroncs érintett, vagy ha a defekt olyan helyen keletkezett, amely nem javítható szabványos módszerekkel. Szintén hosszabb lehet a folyamat speciális járművek, nagyobb felnik vagy alacsony profilú gumiabroncsok esetén.
Miért fontos a gyors beavatkozás
A sérült abronccsal történő továbbhaladás nemcsak a gumi, hanem a felni és a futómű károsodásához is vezethet. A gyors javítás nemcsak időt, hanem későbbi költségeket is megtakaríthat. Emellett közlekedésbiztonsági szempontból is kiemelten fontos, hogy az autó mielőbb megfelelő állapotba kerüljön.
Defekt javítás vagy csere
Nem minden defekt javítható. Ha az oldalfal sérült, ha a szúrás túl nagy, vagy ha az abroncs már korábban is többször volt javítva, akkor a csere a biztonságos megoldás. A döntést minden esetben szakembernek kell meghoznia a gumi állapotának felmérése után.
Ha gyorsan keresel defektjavítót Budapest és környékén
Ha gyorsan keresel SOS defektjavítót Budapest és környékén, a gumi defekt javítása megfelelő körülmények között jellemzően 20–40 perc alatt elvégezhető. Helyszíni mobil gumiszervizzel ez az idő tovább csökkenthető, mivel elmarad a szállítás és a várakozás. A Spirit Mobilgumis és Mobilgumiszerviz az egyik leggyorsabb megoldást kínálja ilyen helyzetekben, hiszen a javítás közvetlenül a helyszínen történik. A pontos idő mindig a sérülés típusától és a jármű adottságaitól függ, de a legtöbb esetben a probléma gyorsan, biztonságosan és tartós megoldással kezelhető.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Rekordhavazással indult az év: a Hankook a megfelelő téli abroncsok szerepét hangsúlyozza
Az új év szokatlan, és régen tapasztalt időjárási körülményeket hozott. Európában közel másfél évtizede nem volt akkora havazás, mint idén januárban.
Az extrém hideg és nagy mennyiségű hó komoly fennakadásokat okozott a kontinens több országának közlekedésében, így nálunk is. Ha valamikor, most fokozottan igaz a megfelelő felkészülés és a téli gumiabroncs is elengedhetetlen a biztonságos közlekedéshez – hangsúlyozza a Hankook.
Hegyi utak, ahol a rutin önmagában már nem elég
Ez az időjárás kedvező a téli sportok szerelmeseinek. A januártól márciusig, olykor áprilisig tartó időszakban emberek tízezrei keresik fel Európa síparadicsomjait. Ugyanakkor a hegyvidéki közlekedés sajátos kihívásokkal járhat. A meredek emelkedőkön, hajtűkanyarokban és letaposott havon már a legkisebb figyelmetlenség következtében is elveszíthetjük a jármű feletti irányítást. A megfelelő téli felszerelés – téli gumi és szükség esetén hólánc – nem választás kérdése, hanem a biztos célba érés alapfeltétele. Ilyen körülmények között a balesetmentes közlekedés nem a vezetési rutinon, hanem elsősorban az előrelátáson és a felkészültségen múlik, hiszen csak így biztosítható az utasok épsége a síközpontok felé vezető utakon is.
Téli időjárási viszonyok között elengedhetetlen egy jó minőségű gumiabroncs-szett használata.
„A téli gumikat kifejezetten alacsony hőmérsékletre tervezték, így 7 °C alatt is rugalmasak maradnak, míg nyári társaik hidegben megkeményednek és elvesztik tapadásukat. A téli vagy a négyévszakos gumik akár 50%-kal rövidebb fékutat, nagyobb irányíthatóságot és biztonságosabb elindulást is nyújtanak, ami kifejezetten fontos a hóval borított emelkedőkön. Mi a Hankooknál a legalább 4 mm-es profilmélységet javasoljuk, valamint az abroncsnyomás rendszeres ellenőrzését, ami egyaránt segítheti a gépjármű stabilitását és üzemanyag-fogyasztását”
– hangsúlyozta Tomin István, a Hankook Tire Budapest Kft. műszaki vevőszolgálatának vezetője.
Ahol a téli gumi nem választás, hanem előírás
Magyarországon a téligumi használata nem kötelező, így nem mindenki tudja, hogy sok országban büntetik a hiányát. Ausztriában téli útviszonyok esetén november 1-től, Szlovéniában pedig november 15-től rendkívül szigorúan veszik a téli abroncsok használatát, de Franciaország és Olaszország bizonyos magasabban fekvő régióiban is általános kötelezettség lép életbe az év őszi hónapjaitól kezdődően.
A Hankook szakértője arra is felhívja a figyelmet, hogy indulás előtt érdemes ellenőrizni az adott síközpont környékére vonatkozó téli felszerelési szabályokat, például autópálya-kezelők vagy helyi önkormányzatok honlapján. A weboldalak jellemzően kiemelik a hólánc fontosságát, mivel jelentősen növeli a tapadást, amikor a téli gumi önmagában már nem elegendő. Segít a biztonságos elindulásban, kanyarodásban és megállásban a csúszós, meredek útszakaszokon. Használata sok síközpont felé vezető úton kötelező lehet, és hiánya esetén akár a továbbhaladást is korlátozhatják.
Türelem és felkészülés
A nyugodt utazáshoz hozzátartozik a megfelelő vezetéstechnika is. Hegyi úton a csökkent tapadás miatt haladjunk alacsonyabb sebességfokozaton, egyenletes sebességgel. A hirtelen manővereket és fékezést pedig kerüljük!
Az extrém időjárás nemcsak a közlekedést, hanem a segítségnyújtást is lassíthatja. Ezért érdemes felkészülni a váratlan helyzetekre és a járműben tartani néhány alapvető felszerelést, például elsősegélydobozt, meleg takarót vagy plusz kabátot. Egy zseblámpa, valamint ivóvíz és tartós élelmiszer sokat segíthet, ha hosszabb ideig kell várakozni.
A téli közlekedés akkor lehet valóban élvezetes és biztonságos, ha a járművezető felkészülten alkalmazkodik a megváltozott útviszonyokhoz. A tudatos, előrelátó felkészülés így nemcsak a biztonságot növeli, hanem megteremti a zavartalan utazás feltételeit is.
A Hankook prémium téli gumiabroncs kínálatért látogasson el az alábbi weboldalra!
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Papírmentes társ munkához és tanuláshoz – elérhető a HUAWEI legújabb táblagépe
-
Mozgásban2 hét ago
Rekordhavazással indult az év: a Hankook a megfelelő téli abroncsok szerepét hangsúlyozza
-
Egészség2 hét ago
Innováció a női egészségért: mesterséges intelligencia alapú ultrahang megoldás fejlesztése indul a meddőséget okozó elváltozások korai felismeréséért
-
Ipar2 hét ago
Bemutatkozik az AUMOVIO magyarországi menedzsmentje
-
Gazdaság2 hét ago
A meghirdetett autók közel 90%-a továbbra is 10 millió forint alatt
-
Szórakozás2 hét ago
Bemutatkozik a Samsung Art Store-ban a Lee Kun-Hee-gyűjtemény 20 darabja
-
Tippek2 hét ago
A füst a legnagyobb veszély – miért kritikus a HFR és a tűzjelző rendszer felülvizsgálata 2026 ban?
-
Egészség2 hét ago
Megújult csomagolással érkeznek a SPAR „mentes” termékei





