Connect with us

Mozgásban

Így akadályoznák meg, hogy valaki ittasan üljön a teherautó volánja mögé

Hamarosan újabb vezetéstámogató rendszerek válnak kötelezővé a tehergépkocsiknál.

A közúti balesetek többsége általában mindig valamilyen emberi tényezőre vezethető vissza. Az Európai Unióban a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek a lehető legkorszerűbb technológiák alkalmazására annak érdekében, hogy nullára csökkentsék a halálos kimenetelű baleseteket. 2024 júliusától minden újonnan értékesített teherautónak és nyerges vontatónak teljesíteni kell a legújabb Általános Járműbiztonsági Rendelet előírásait (GSR).

A járművek kötelező biztonsági elemeivel kapcsolatos előírások 2019-ben frissültek utoljára. Idén viszont számos olyan elemmel bővült a GSR, amelyek minden gyártó számára kötelezővé tesznek olyan vezetéstámogató rendszereket, amelyeket jelenleg opcionálisan lehet rendelni a teherautókhoz.

„Az Európai Unió számításai szerint 2038-ig több mint 25 ezerrel csökkenthető a balesetek száma. Ez ambiciózus szám és elsősorban a veszélyeztetett úthasználók, valamint a kamionok közötti incidensek csökkentésére fókuszál”

– tette hozzá Nagy Zsolt, a magyar tulajdonú Inventure Automotive vezérigazgatója.

Nem lehet ittasan volán mögé ülni

2024 júliusától összesen 8 vezetéstámogató rendszer és biztonsági fejlesztés válik kötelezővé. Ezek közül talán az egyik legfontosabb, hogy az alapfelszereltség része lesz az alkoholszonda („Alkolock”), amely már 2005 óta megtalálható az egyik legnagyobb svéd haszonjárműgyártó kínálatában. Ez a rendszer megakadályozza, hogy valaki ittasan indítsa be a motort, ezzel pedig jelentős mértékben hozzájárul az alkoholfogyasztásból fakadó közúti balesetek csökkentéséhez.

„Ugyancsak jelentős előrelépés lehet a balesetek csökkentése szempontjából, hogy kötelezővé válik a holttérfigyelő rendszer, ami figyelmezteti a sofőrt a kamion mellett felbukkanó kerékpárosokra, gyalogosokra, illetve járművekre”

– tette hozzá az Inventure Automotive vezérigazgatója. Ez komoly segítség lehet a gépjárművezető számára több esetben is, többek között például, ha sávot vált, vagy ha jobbra kíván kanyarodni. Mindemellett az olyan tolatássegítő megoldások, mint a szenzorok, vagy tolatókamerák használata is kötelezővé válik az újonnan forgalomba helyezett teherautóknál és nyerges vontatóknál.

Ráfutásos balesetek elkerülése

Autópályákon, illetve városi utakon időről-időre előfordul, hogy a dinamikusan haladó forgalmat hosszabb-rövidebb időre megakasztja egy-egy forgalmi helyzetből adódó torlódás. Ebben az esetben jöhet jól a hátsó vészhelyzeti vészféklámpa, ami azt a célt szolgálja, hogy jelezze a közlekedés többi résztvevője felé, ha a teherautónak hirtelen meg kell állnia. Ezt a vészhelyzeti vészféklámpa a hátsó lámpák folyamatos villogásával jelzi, így elkerülhetők a ráfutásos balesetek, hiszen a kamionok mögött érkezők időben érzékelhetik, amikor a sofőrnek vészfékezést kell végrehajtania. A helyes sebesség megválasztása érdekében pedig az intelligens sebesség asszisztens is kötelezővé válik, amely figyelmezteti gépjárművezetőket, ha túllépik az adott útszakaszra vonatozó sebességhatárt.

Érdekesség, hogy 2024 júliusától a gumiabroncs nyomás figyelő rendszer, ismertebb nevén a TPMS is az alapfelszereltség része lesz, ami a személyautóknál 2014 óta előírásnak számít. Az Európai Unió ugyanakkor az évtized második felében még tovább szigorítja a haszonjárművek biztonsági előírásait. 2026-tól ugyanis kötelezővé válik a gépjárművezető figyelemelterelését felismerő és megelőző rendszer, az ADDW.

„Ez lényegében egy olyan megoldás, amely egy infravörös kamerával figyeli a sofőr fejmozgását, valamint azt, hogy a szemei nyitva vannak-e. Ha a vezetéstámogató rendszer rendellenességet észlel, akkor azonnal figyelmezteti a sofőrt. Az ADDW azt a célt szolgálja, hogy a sofőrök figyelmét ne terelhessék el az okostelefonok, vagy egyéb kütyük, illetve, hogy ne aludjanak el a volánnál”

– emelte ki Nagy Zsolt.

2029-től pedig a fekete doboz is szériatartozék lesz, illetve az évtized végére a haszonjárműveknek nagyot kell előre lépniük a holtterek megszüntetése érdekében. Bár Nagy-Britannia már nem tagja az Európai Uniónak, de London ezen a téren már most is vezető szerepre tör, ott ugyanis 2024-től csak azok a tehergépjárművek hajthatnak be a város útjaira, amelyek minimum három csillagos minősítéssel rendelkeznek a Direct Vision Standard (DVS) előírásai szerint.

A szakember felhívta arra is a figyelmet, hogy az új vezetéstámogató rendszerek mellett várhatóan számolni kell az új hajtásláncok széleskörű elterjedésévével.

„Éppen ezért mi már most lehetővé tesszük az elektromos hajtáslánc monitorozását, így például az akkutöltöttség, valamint az áramfelhasználás nyomon követését. A hidrogén hajtás terén pedig már lehetővé vált a hidrogén tank nyomásának monitorozása a CAN-busz olvasási és feldolgozási megoldásokkal”

– hangsúlyozta Nagy Zsolt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Mozgásban

A cargo-partner szállította a világ legnagyobb harangját Brazíliába

A NIPPON EXPRESS HOLDINGS, INC. cégcsoporthoz tartozó cargo-partner sikeresen megszervezte a világ legnagyobb mozgatható (lengő) harangjának szállítását Lengyelországból Brazíliába.

A monumentális, Vox Patris – magyarul „Az Atya hangja” – névre keresztelt harang súlya 55 tonna és 4 méter magas, ami miatt a szállítása kiemelkedő precizitást és magas szintű logisztikai szakértelmet követelt meg.

Ez az összetett nemzetközi projekt – amelyet a cargo-partner helyi és nemzetközi partnereivel szoros együttműködésben valósított meg – remekül szemlélteti a vállalat szakértelmét a túlméretes szállítmányok kezelésében és szállításában.

„Számunkra ez egy különösen fontos megbízás volt”

– mondta Stanisław Bochenek, a cargo-partner lengyelországi ügyvezetője.

„A feladat mérete és összetettsége alapos előkészítést és összehangolt csapatmunkát igényelt. Büszkék vagyunk rá, hogy közreműködhettünk egy ilyen egyedülálló és jelentőségteljes szállításban.”

Vox Patris – a világ legnagyobb harangja

A Vox Patris lenyűgöző, 55 tonnás tömegével körülbelül tíz afrikai elefánt súlyának felel meg, magassága 4 méter, átmérője pedig 4,5 méter – ezzel jelentősen meghaladja például Lengyelország leghíresebb harangját, a krakkói Wawel-katedrálisban található Zsigmond-harangot, amelynél ötször nehezebb. A harang réz-ón ötvözetből készült, és hangzását, valamint megjelenését tekintve is különleges.

A harang útja

A szállítás Dél-Lengyelországból, a Jan Felczyński harangöntödéből indult, ahol a Vox Patris harang a Rduch Bells & Clocks közreműködésével készült el. A monumentális harangot daruval emelték teherautóra, majd gondos csomagolás után elszállították egy, a gdański Baltic Hub terminál közelében található raktárba. Innen indult tovább tengeren túlméretes (OOG) rakományként, két kisebb harang és a tartószerkezet egyes elemeinek kíséretében.

A raktárból kamion szállította a kikötőbe a harangot, amit közvetlenül a teherautóról emeltek át a hajóra, ahol három egymás mellé helyezett flat-rack konténerben, a hajófedélzet alatt rögzítették – fontos megjegyezni, hogy nem mindennapi intézkedéseket hoztak a rakomány stabilitásának biztosítása érdekében. A kisebb harangokat és kiegészítő elemeket egy flat-rack és két nyitott tetős (open-top) konténerben szállították. Az egyes konténerek bruttó tömege megközelítőleg 20–22 tonna volt.

A rakomány 2025. április 10-én hagyta el a Gdański kikötőt, úti célja a brazíliai Santos kikötő. Érkezés után a harang további több mint 1.600 kilométert tesz meg szárazföldön végső rendeltetési helyére, a közép-brazíliai Trindade városába. Ezt az útvonalat a brazil Windlog szállítmányozási cég koordinálja, amely megbízta a cargo-partner-t a harang előfutásának kezelésére és tengeri szállítására.

„Ekkora méretű és jelentőségű rakomány mozgatása rendkívüli precizitást, valamint a teljes logisztikai folyamat tökéletes összehangolását igényli”

– emelte ki Stanisław Bochenek.

„Csapatunk kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a harang mind a szárazföldi, mind a tengeri szállítás során a lehető legnagyobb biztonságban jusson el rendeltetési helyére.”

A teljes logisztikai folyamatot a cargo-partner gdyniai irodája koordinálta, beleértve a lengyelországi közúti szállítást, az átrakodást és a vámkezelést a Baltic Hub kikötőben. A projekt újabb meggyőző példája annak, hogy a cargo-partner felkészült és tapasztalt szereplője a komplex, nemzetközi szállítmányozási feladatok teljes körű lebonyolításának.

Miután megérkezik Brazíliába, a Vox Patris egy 100 méter magas harangtoronyban, 30 méter magasan kap helyet a „Minden Örökkévaló Atyaisten” szentélyében, Trindadéban. Itt jelenleg is épül egy új katedrális, amely 12.000 hívő befogadására lesz alkalmas – ezzel a világ legnagyobb templomává válik. A zarándokhelyet már most is évente több mint négymillió hívő keresi fel.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Forradalmi autómosási módszerek a jövő jegyében

autómosás

Az autómosás világa gyorsan változik, a technológiai fejlődés itt is új utakat nyitott. Ám gondoltál már arra, hogy autódat végre anélkül tisztíthatod meg, hogy aggódnod kéne a vízfüggőség vagy az eszközigény miatt? Az innovatív megoldások között egyre inkább teret nyer a gyors autómosás technikája, amely elhozza neked a jövő technológiáját, miközben csökkenti az ökológiai lábnyomot.

Működik megújuló energiák nélkül?

A hagyományos autómosók által használt százliteres vízfelhasználást a gyors autómosás váltotta fel, amely mindössze fél liter vizet igényel. De hogyan lehetséges ez? A nanotechnológia segítségével a tisztítószerek molekulái olyan hatékonyan oldják fel és vonják körbe a szennyeződéseket, hogy azok egyszerűen letörölhetők, karcolások nélkül. Az ilyen innovációval dolgozó csapatok igyekeznek bebizonyítani, hogy a jármű tisztítása nem jelent egyet a pazarlással. Emellett az eszközeik többsége akkumulátoros, így az áramhasználatot is minimalizálják.

Védelem a karcolások ellen

Többen kérdezik, nem rongálja-e a fényezést ez az új módszer? Gyakran hallani, hogy a hagyományos autómosó szivacsok karcolásokat hagynak a kocsi felületén. Ennek elkerülése végett a nanotechnológiás tisztítószerek védőréteget képeznek a szennyeződéseken, így azok nem karcolják a fényezést. A prémium mikroszálas törlőkendőkkel történő tisztítás pedig biztosítja, hogy járműved ragyogó és sértetlen maradjon.

Mobilitás a zsebben

Ahogyan az életünk egyre inkább a digitális térbe terelődik, úgy az autómosó szolgáltatások is átléptek erre a színtérre. Egy applikáció segítségével gyerekjáték megtekinteni a különféle szolgáltatásokat és árakat, majd akár a kanapéról időpontot foglalni. A rendszer automatikusan besorolja a járműved méretét, így biztosan az arányos díjszabás szerint fizetsz. Ha már a modern kényelemmel élünk, miért ne lehetne a tiszta autó is egy kattintásra?

Hogyan működik a fizetési rendszer?

A digitális korban a fizetési lehetőségek is átalakultak. Bár sokan még a készpénzhez ragaszkodnak, itt főként bankkártyás, valamint Google és Apple Pay opciók állnak rendelkezésre. Ez megkönnyíti a folyamatot, és az alkalmazás gyors és biztonságos tranzakciókat garantál. Elavult a készpénz, amikor a telefonod úgyis mindig nálad van, nem?

Hogyan talál rád az autómosó szakember?

Megvan a helyed, lefixáltad az időpontot. De mi történik akkor, ha megérkezik az autómosó szakember? A munkavállalók a megadott időben felveszik veled a kapcsolatot telefonon, így nem kell a távollét miatt aggódnod, hiszen minden gördülékenyen zajlik. A munka befejeztével szintén értesítenek, így átnézheted az elkészült munkát és elismerheted, hogy járműved tisztán és ragyogóan vár rád.

Mi van, ha extra szolgáltatásra lenne szükséged?

Előfordulhat, hogy az alap mosás mellett további tisztítási igényed merül fel a helyszínen. Ebben az esetben is egyszerű a dolog, elég szólnod a helyszínen lévő szakembernek, aki továbbítja a kérésedet. A további költségeket banki átutalással tudod rendezni, ezzel elkerülve a készpénzes fizetést.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Amit a négyévszakos gumikról tudnod kell

négyévszakos gumiabroncsok

A négyévszakos gumiabroncsok egyre népszerűbbek azok körében, akik elsősorban városi környezetben autóznak, hiszen így nem kell évente kétszer a gumicserével bajlódni. Ezek az abroncsok kellemes kompromisszumot jelentenek a nyári és a téli abroncsok között, azonban a teljesítményük nagyban függ az időjárási viszonyoktól és az vezetés egyéb körülményeitől.

Azzal viszont érdemes biztosra menni, hogy az adott gumi tényleg négyévszakos-e. Ehhez nem kell tech gurunak lenni, az alábbi cikkben bemutatjuk, hogyan ismerheted fel a megfelelő jelöléseket. Emellett azt is eláruljuk, milyen tényezőket érdemes figyelembe venned, ha Royal Black gumiabroncsot vennél az Olcsobbgumi.hu webáruházból négyévszakos kivitelben.

A négyévszakos gumiabroncsok azonosítása

A négyévszakos abroncsokat jellemzően különféle jelölésekkel látják el, hogy megkülönböztethetők legyenek a kifejezetten nyári vagy téli gumikhoz képest. Az egyik leggyakrabban előforduló jelzés az M+S, azaz Mud & Snow, amely arra utal, hogy az abroncs mintázata és felépítése bizonyos mértékig alkalmassá teszi sáros vagy havas útfelületen való használatra. Fontos azonban tudni, hogy az M+S jelölés nem kizárólag a négyévszakos gumikra jellemző – akár egyes nyári abroncsokon is megtalálható lehet –, és önmagában nem jelent valódi téli teljesítményt. A gyártók ezt a jelzést saját hatáskörben tüntethetik fel, így nem nyújt garanciát a tényleges téli alkalmasságra.

Ha biztosra akarsz menni, akkor az M+S mellett még keress olyat is, hogy 3PMSF (Three-Peak Mountain Snowflake), ehhez tartozik egy három hegycsúcsból és egy hópehelyből álló ábra is, ami már tényleges téli megfelelőséget kódol. Egyes gyártók használják még az All season, illetve a 4S (Four Seasons) jelöléseket is, ezek is egyértelmű négyévszakos alkalmasságot biztosítanak.

Neked való a négyévszakos abroncs?

A négyévszakos abroncsok leginkább azok számára ideálisak, akik kevésbé tapasztalnak jelentős havazást, illetve extrém hidegeket, és az utakat is rendszeresen takarítják az általuk járt útvonalakon. Ez elsősorban mifelénk városi körülményeket jelent, tehát az ilyen közegben használt autóra nyugodtan lehet négyévszakos gumit tenni.

Minden más esetben érdemes vállalni a külön téli és nyári gumi cserélgetésével járó kellemetlenségeket, mivel egy négyévszakos abroncs teljesítménye komoly próbatétel esetén bőven elmarad egy tisztességes téli gumiétól. Emellett akkor is érdemes a szezonális gumi mellett döntened, ha sportosabban vezetsz, mivel a négyévszakos tapadása hirtelen kialakult extrém helyzetekben nem mindig elégséges.

Hogyan válassz négyévszakost?

Ha ezek után is úgy ítéled meg, hogy a négyévszakos a neked való választás, akkor mindenképpen figyelj a jelölésekre, az M+S és a 3PMSF együttes megléte például kellő biztosítékot jelenthet a minőségre.

Emellett a márka sem mindegy, ha árérzékeny vagy, akkor is érdemes például nagyobb gyártók gazdaságos márkáit választanod, hiszen ezek hosszú távon kifizetődő megoldást kínálnak.

A négyévszakos gumik kényelmes és költséghatékony megoldást jelenthetnek elsősorban a városi közlekedéshez, azonban érdemes körültekintően eljárni, hogy a biztonságot és a vezetési élményt ne tedd kockára a fenti szempontokért.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss